Idén már 215 ezer diák jelentkezett a Pénz7 programjaira, amelyek keretében tanórákon fejlesztik pénzügyi és vállalkozói ismereteiket - mondta az MTI-nek Nagy Balázs.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára a pénzügyi és vállalkozói témahét pénteki zárónapján Balassagyarmaton, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban tartott előadást.

Nagy Balázs kiemelte, hogy míg 2015-ben, a program indulásakor 90 ezren csatlakoztak, tavaly már 200 ezer 7-11. évfolyamos diák regisztrált, és a résztvevők száma idén már meghaladta a 215 ezret.

Az iskolai tanórákon történő képzés önkéntes - tette hozzá.

Mint ismertette, a programnak 2017-től része az ITM által koordinált vállalkozási tematika, a cél pedig az, hogy felelősségteljes pénzügyi gazdálkodásra neveljék a fiatalokat, segítsenek az alapvető vállalkozási kompetenciák elsajátításában.

A kormány gazdaságpolitikájának fontos része a magyarországi kis- és középvállalkozások támogatása, ezen belül is nagy hangsúlyt fektetnek az ifjúságra - mondta Nagy Balázs.

A Pénz7 keretében az iskolákban három tanórán tanulják a vállalkozói és gazdasági ismereteket, a gyakorlati órát mindig a gazdasági élet helyi szereplői tartják. Nagy Balázs fontosnak nevezte, hogy ebben az évben valamennyi helyszínen volt erre önkéntes vállalkozó.

Elmondta, a tapasztalatok azt mutatják, a fiatalokban van igény a pénz tudatos kezelésére, és érdekli őket a vállalkozóvá válás.

(MTI)