Közel százmillió forintból újult meg a fővárosi Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomása - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Schanda Tamás kiemelte, hogy szebb és modernebb lett a fogadópark és az állomás épülete, korszerűsítették a világítást, szigetelték a tetőket, javították a homlokzatot, továbbá megújult a peronburkolat és a váróterem.
Az államtitkár szerint az elmúlt tíz év megmutatta, hogy Magyarország képes az elsőre lehetetlennek tűnő küldetéseket is teljesíteni, nemcsak kilábalt korábban a gazdasági válságból, hanem az Európai Unió élvonalába is került gazdasági mutatóival.
2010-től a koronavírus-járvány begyűrűzéséig mintegy 850 ezerrel többen dolgoztak az országban. A kormány kiemelt figyelmet fordít a vasúti közlekedésre is. Az elmúlt évtizedben több mint 1300 milliárd forintból valósultak meg vasúti projektek az országban, az idei pedig rekordév lesz, ugyanis minden korábbinál több forrás, csaknem 300 milliárd forint jut a kötöttpályás közlekedés korszerűsítésére - mondta.
Mindezek mellett 2020-ban forgalomba álltak az első emeletes motorvonatok, és a következő években negyven 600 ülőhelyes elővárosi villamos motorvonatot is beszerez a MÁV Start. Említésre méltó még a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházás, amely közép- és hosszútávon is óriási szolgálatot tesz majd az országnak, erősíti a teljes magyar gazdaságot - közölte Schanda Tamás.
A kormány arra törekszik, hogy a közösségi közlekedést részesítse előnyben az egyéni megoldásokkal szemben, és olyan kínálatot hozzon létre, amely az egyéni megoldásokkal összehasonlítva is versenyképes legyen. Ezt segítik a különböző infrastrukturális és szolgáltatási fejlesztések is - tette hozzá az államtitkár.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy mintegy három hónapos üzemszünet után most újraindult a forgalom a Gyermekvasúton.
Az újraindulást fokozott prevenciós intézkedések előzték meg: főleg nyári kivitelű kocsikat állítottak be, a férőhelyeknek csak a felét értékesítik, ideiglenesen kevesebb helyen áll meg majd a szerelvény, és nagyon vigyáznak a vonaton szolgálatot teljesítő gyermekvasutasokra. Érintkezés nélkül végzik a jegyek ellenőrzését, és külön szolgálati szakaszt zárnak le nekik. A szolgálatot maszkban teljesítik, a pénzkezelés és a szolgálathoz a vonaton gumikesztyűt kapnak - tette hozzá.
Évente 300-320 ezer látogatója van a Gyermekvasútnak, amely a nyár végéig minden nap, szeptembertől pedig keddtől vasárnapig várja az utasokat - mondta Homolya Róbert.
(MTI)