Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozó Európai Fogyasztói Központ tájékoztatót szervezett csütörtökön a légi utasok jogairól és fogyasztóvédelmi lehetőségeiről a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

Az esemény alkalmából Schanda Tamás, az ITM parlamenti államtitkára közölte, hogy a minisztérium munkatársai a magyar és a külföldi utasokat egyaránt segítik a repülőtéren, a helyszíni tájékoztatón túl pedig az interneten, a fogyasztovedelem.kormany.hu oldalon is fogadják a bejelentéseket.

Az államtitkár azzal indokolta a repülőtéri felvilágosítást, hogy mind a külföldre utazóknak, mind a külföldről érkezőknek tisztában kell lenniük a légi utasok jogaival, így többek között azzal, hogy mi a teendő járatkésés, járattörlés, vagy a poggyász elkeveredése esetén. A vendégeknek jó emlékekkel kell hazatérniük Magyarországról akkor is, ha ilyen történik velük - fogalmazott.

Fotó: Véssey Endre

Az ITM fogyasztóvédelmi szakterületén belül működő Európai Fogyasztói Központ az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának (ECC-Net) a tagja. Az államtitkár szerint a magyarországi szervezet hatékonyságát mutatja, hogy tavaly 250 ügyben, és csaknem 27 millió forint értékben segített a magyar és az EU-utasok kártalanítási és egyéb vagyoni igényeinek érvényesítésében. A rendezett ügyek száma idén már a 360-at is meghaladja, a kártalanítási és egyéb összegek elérik az 51 millió forintot. A segítségnyújtás hosszú és költséges jogi eljárásoktól kímélheti meg az érintetteket, akik a hálózatos rendszernek köszönhetően az EU más országaiban is számíthatnak hasonló segítségre - jegyezte meg.

Fotó: ITM/Véssey Endre

Schanda Tamás a sajtótájékoztatón sikeresnek nevezte az éjszakai repülési tilalom eredményeit is. Az intézkedés hatására módosultak a fel- és leszállási szabályok, egyszerűsödött a légi közlekedés a ritkán lakott területek fölött, és különdíjat fizetnek azok a társaságok, amelyek éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban közlekedtetnek repülőgépet - ismertette.

Októberben a korábbi hónapokhoz képest jelentősen kevesebb, mindössze 10 lakossági panasz érkezett a repülőtér üzemeltetőjéhez, a légitársaságok 18 esetben fizettek mélyalvási üzemelési díjat - tette hozzá az államtitkár.

(MTI)