Sikertörténetnek nevezte a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programot az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten újságíróknak. Jelezte: az idei pályázati forduló online felülete megnyílt, a jelentkezéseket október 4-ig várják.

Schanda Tamás úgy fogalmazott: hazánk versenyképességének egyik legfőbb záloga a sikeres és jól működő felsőoktatás.

Fotó: ITM/Véssey Endre

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program abban támogatja a pedagóguspályára készülő fiatalokat, hogy a lehető legkevesebb anyagi terhet kelljen viselniük, és ezáltal is minél inkább a tanulmányaikra koncentrálhassanak - mondta az államtitkár.

Hozzátette: az ország jövője szempontjából kiemelkedő jelentőségű közoktatási rendszert abban segíti, hogy a legjobban teljesítő, leginkább ambiciózus és elhivatott hallgatók a tanári, illetve gyógypedagógusi pályán maradjanak.

Rámutatott: az elhivatott, korszerű és alapos szaktudással bíró szakemberek képzése különösen fontos a pedagógusok esetében, hiszen rájuk bízzák a gyermekek, a felnövekvő generációk nevelését, oktatását, azaz az ország, a nemzet jövőjét.

A kormány és az innovációs tárca feladataként jelölte meg, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, olyan programokat valósítsanak meg, amelyek által "a magyar emberek a jövő nyertesei lesznek". Ennek jegyében indult el a 2013-14-es tanévben a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program is, amelyről ma már elmondható, hogy valódi sikertörténet - fűzte hozzá.

A juttatás egyrészt hozzásegíti a hallgatókat ahhoz, hogy a képzésük során minél jobban elmélyülhessenek a tananyagban, másrészt a nyugodt és kiszámítható életkezdésüket is támogatja.

A parlamenti államtitkár kifejtette: a program keretében olyan fiatalok pályázhatnak, akik egységes, osztatlan tanárképzést vagy gyógypedagógia alapképzési szakon képzést nyújtó felsőoktatási intézménybe felvételt nyertek, illetve a kérelem benyújtásának időpontjában már tanulmányokat folytatnak, vállalják, hogy végzettséget és szakképzettséget szereznek. Feltétel, hogy vállalják, az oklevél megszerzését követő fél éven belül mindezeknek megfelelő pedagógus jogviszonyt létesítenek (illetve tartanak fenn) a Klebelsberg Központ által felajánlott, valamely tankerületi központ fenntartásában működő köznevelési intézményben.

Az ösztöndíj mértéke a tanulmányi eredménytől függ, és féléves szinten elérheti a 375 ezer forintot - ismertette Schanda Tamás.

A szerződések száma emelkedik: 2013-ban még hozzávetőlegesen 390 szerződést kötöttek, de a 2018-19-es tanévre ez a szám már megközelítette a 690-et. Összesen csaknem háromezer szerződést kötöttek az elmúlt tanévekben - közölte a parlamenti államtitkár, hozzátéve: ezek keretében több mint 3,6 milliárd forinttal segítették a fiatalokat.

Tavaly szeptember óta - amikor először nyílt alkalom az elhelyezkedésre - mintegy 270, a programban részt vevő pedagógus kezdte meg a munkát országszerte.

Az ösztöndíjprogramban 22 hazai felsőoktatási intézményből vesznek részt hallgatók.

Az ösztöndíjak összege differenciált, tanulmányi átlagtól függ: egy főre jutóan félévente 125 ezer, 250 ezer vagy 375 ezer forintban állapítják meg.

A pályázati időszak szeptember 16-án indult, a jelentkezések benyújtására október 4-ig van lehetősége a hallgatóknak.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke közölte: nagyot lendített a jelentkezéseken az, hogy megnyitották az ösztöndíjat a gyógypedagógusok előtt is.

Fotó: ITM/Véssey Endre

Azt várják, hogy folyamatosan nőni fog az ösztöndíjasok száma - mondta, kitérve arra is: további újdonság, hogy 2020-ban megnyitják a tanítók számára is alapképzésben az ösztöndíjat.

Kiemelte: a tanulmányi eredmény mellett fontos szempont, hogy a jelentkezők milyen szakot választanak, illetve három megyét kell megjelölniük, ahol szeretnének elhelyezkedni majd diplomás pedagógusként.

Prioritást élveznek a természettudományos szakok, a testnevelés, az informatika és az angol is - jelezte a központ elnöke.

A pályázatot elektronikusan, a http://osztondij.e-kreta.hu felületen, valamint papíralapon, postai úton is be kell nyújtani. Bővebb információkat a http://kk.gov.hu/klebelsberg-kepzesi-osztondij oldalon találhatnak a pályázatról az érdeklődők.

(MTI)