Három évre szóló stratégiai megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Brain Bar jövőfesztivál szervezőivel szerdán Budapesten, ennek értelmében a tárca lesz a fesztivál innovációs házigazdája.

Az ITM és a Brain Bar célja egyaránt az, hogy Magyarország váljon a régió innovációs központjává - mondta a megállapodás aláírása előtt Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára.

Ennek érdekében itthon kívánják tartani, illetve ide akarják vonzani a vállalatok kutatás-fejlesztési központjait, és azt szeretnék, hogy a kormányzat és a térség szakemberei között minél szorosabb párbeszéd, kapcsolat alakuljon ki - hangsúlyozta.

Fel szeretnék hívni a fiatalok figyelmét a jövőorientált gondolkodásmód jelentőségére, és támogatni kívánják a hazai kis- és középvállalkozásokat (kkv), startupokat és a pályakezdő magyar fiatalokat abban, hogy minél egyszerűbben egymásra találhassanak - fejtette ki az államtitkár.

Schanda Tamás kiemelte, a kormány egyik legfontosabb célja, hogy tovább erősítse a magyar gazdaságot, a 21. században pedig elképzelhetetlen a gazdasági előrelépés innováció nélkül.

Mint mondta, a kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenység és az innovatív ötletek jelentőségére a koronavírus-járvány is rámutatott, egyik pillanatról a másikra kellett új körülményekhez igazodnia mindenkinek.

Egyszerre kellett és kell megvédeni a magyar emberek egészségét és életét, valamint a nemzetgazdaságot, azaz a munkahelyeket, a családok megélhetését. Mindez nem lenne lehetséges innováció és friss gondolkodás nélkül - fogalmazott az államtitkár.

Arra kell ösztönözni az embereket és a különböző szervezeteket, vállalkozásokat, hogy merjenek kezdeményezni és újítani. Ehhez szükség van olyan fórumokra, közösségekre, ahol találkozhatnak az innovációra nyitott emberek, és ahol a különböző területeken csúcsteljesítményt nyújtók beszélni tudnak arról, hogyan értek el kimagasló teljesítményt - hangsúlyozta Schanda Tamás.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója elmondta: az öt éve alapított jövőfesztivál kötetlen fórum elsősorban a fiatal generációnak a jövőt érintő legfontosabb kérdésekről, az ITM az első innovációs házigazda.

Az idei fesztivál témája a koronavírus utáni időszak, a gazdaság újraindításától a klímavédelmi lehetőségekig számos vitába, nemzetközi és hazai szakemberek előadásaiba kapcsolódhatnak be az érdeklődők. A jövő heti eseményt online rendezik meg, olyan formában, hogy a közönség is aktív részese lesz a fesztiválnak. Az idei rendezvényen is jelen lesznek olyan nagyvállalatok, amelyek sok magyar fiatalnak adnak munkát, a Brain Bar lehetővé teszi, hogy megtalálhassák a legjobbakat - jelezte.

(MTI)