A kormány a tervek szerint 2022-től kizárólag az elektromos autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését fogja támogatni, a nemzeti buszstratégia keretében az elkövetkező tíz évben pedig 36 milliárd forintot fordítanak döntően elektromos buszok vásárlására.

Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára az ITK Holding Zrt. új buszgyártó csarnokának alapkőletételén a kormány kiemelt céljának nevezte, hogy a hazai közösségi közlekedést főként hazai gyártásból tudják megoldani. A vállalat által bemutatott iskolabusszal kapcsolatban elmondta: a nemzetközileg elismert, külföldi cég által megalkotott alapra, magyar tervezők ötleteinek és magyar szakemberek munkájának köszönhetően készül el a biztonságos jármű. Kiemelte, hogy ez az iskolabusz is egy magas hazai hozzáadott értékkel bíró termék.

Jelezte: Magyarországon megközelítőleg 8500 autóbusz vesz részt a teljes, helyi és helyközi közösségi közlekedésben. Általános cél, hogy ez a járműállomány a lehető legkorszerűbb buszokból álljon, a flotta átlagéletkora a jelenlegi 14,7 évről mintegy 10 évre csökkenjen.

Schanda Tamás a magyar gazdaság egyik húzóágazatának nevezte a járműgyártást, mint mondta, a 620 hazai járműipari vállalat között ott van a világ húsz meghatározó járműipari gyártójának és beszállítójának háromnegyede, az első százból több mint negyven, az elektromobilitásban érdekelt öt távol-keleti óriáscég közül három.

"E cégek ma Magyarországon több mint százezer embernek adnak munkát, ez az ágazat teremti elő a gazdasági termelés közel tizedét, a kivitelnek pedig a negyedét" - fűzte hozzá.

Az ITM parlamenti államtitkára méltatta Debrecen regionális szerepét, amelynek kiterjesztését a kormány is támogatja. A városban megvalósuló közlekedési infrastruktúra- és közműberuházásokat összesen mintegy 130 milliárd forinttal támogatja a kormány, és a helyi fejlesztési igények alapján mintegy 35 milliárd forint összértékű oktatási, egyetemi és szakképzési beruházás megvalósítását is tervbe vették - tette hozzá.

"Debrecen tehát a közösen eltervezett fejlesztésekkel az országhatárokon átnyúló hatású üzleti, innovációs, közlekedési, oktatási, kulturális és egészségügyi központtá válhat" - hangoztatta Schanda Tamás.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: társaságuk a mobilitás terén 26 milliárd forintot meghaladó összegű fejlesztéseket és beruházásokat hajtott végre az elmúlt években, az új debreceni gyártócsarnok kétmilliárd forintba kerül.

A járműgyártási stratégiájukban meghatározott 14 típusból öt típus elkészült és a sorozatgyártásuk is megkezdődött, gyártási kapacitásuk most ötezer négyzetméterrel nő Debrecenben.

A beruházás erősíti az autóbuszgyártásban stratégiai partnereikkel, az EvoBus-szal és a Mercedes-Benz-zel való együttműködésüket. A cégcsoport által fejlesztett és gyártott Mercedes-Benz Reform típusú autóbuszokkal hozzá kívánnak járulni a kormány által meghirdetett buszstratégia megvalósításához, és szeretnék elérni, hogy Közép-Kelet Európa meghatározó mobilitási cégévé váljanak - ecsetelte Kossó György, majd bemutatta a Mercedes-Benz alapra magyar innovációval megalkotott iskolabusz prototípusát.

Ennek kapcsán Reinhard Münster, a Mercedes-Benz Magyarország ügyvezető igazgatója jelezte: az ITK megszerezte a busz gyártásához a tanúsítványt, és "új, hiteles felépítménygyártó cége lett a Mercedesnek".

Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója azt mondta, a MOL 2030 stratégiájának egyik fókuszterülete, hogy a cégből igazi mobilitási szolgáltatót építsenek.

"Az ITK-ban történő többségi részesedésvásárlással beléptünk az autóbuszos közösségi közlekedés piacára is" - jelezte, megjegyezve, hogy a jövőben folyamatos innovációval kívánják kiszolgálni a lakosság mobilitási igényeit.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere utalt rá, hogy az elmúlt öt évben jelentősen átalakult a város ipara, s meghatározóvá vált a járműipar. Reményét fejezte ki, hogy a város a jövőben a hazai autóbuszgyártás meghatározó térsége lesz, amihez van megfelelő infrastruktúra, regionális piac, és szakképzett munkaerő.

Utóbbi biztosítását is szolgálja, hogy a rendezvény keretében az ITK együttműködési megállapodást kötött a debreceni és a berettyóújfalui szakképzési centrumokkal a jövő műszaki szakembereinek valós körülmények közötti képzése érdekében. A cégcsoport helyszínt biztosít a gépészeti, a közlekedési és az elektromechanikai-elektronikai szakmacsoportok gyakorlati oktatásához. A szakképzési centrumok pedig ezzel párhuzamosan a vállalat igényeihez igazodva bővítik képzési kínálatukat - jelezték a szakemberek a megállapodás aláírását követően.

(MTI)