Hatalmas sikert arat a májusban kiírt, összesen mintegy 53 milliárd keretösszegű négy új innovációs pályázat – jelentette be Schanda Tamás a Facebook-oldalán.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlementi és stratégiai államtitkára a közösségi oldalon a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból rendelkezésre álló összegek kapcsán azt is kifejtette, hogy a KFI támogatások éves szinten 0,3 százalékkal növelik a GDP-t, más támogatási formákkal összevetve a második legjobb eredményt hozzák, tehát nemzetgazdasági és vállalati szempontból is jól hasznosulnak. Hozzátette: minden 1 forint támogatás – tulajdonképpen a forráskihelyezés mértékétől és cégmérettől függetlenül – 5-6 forinttal növeli az adott vállalat nyereségét.
A négy májusban kiírt pályázati konstrukció a munkahelyteremtést, a munkahelyek megóvását és a vállalkozások – köztük kiemelten a kkv-k – kutatás-fejlesztési és innovációs képességének fejlesztését és KFI tevékenységük támogatását egyaránt szolgálják. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2020. évre elfogadott költségvetése közel 145 milliárd forint, amelyből több mint 62 milliárd forint már idén a kedvezményezettekhez került.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által kiírt négy új pályázat között a legnagyobb keretösszegű a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt konstrukció (2020-1.1.2-PIACI KFI), amely két alprogram keretében közel 41 milliárd forinttal segíti a hazai vállalkozásokat és nagyvállalatokat, hogy házon belül vagy kutatóintézményekkel együttműködésben jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal bíró piacképes terméket, szolgáltatást hozzanak létre.
A pályázók érdeklődése a finanszírozás iránt a vártnál is sokkal nagyobb volt: a benyújtott támogatási igények összesített értéke már az első héten elérte a rendelkezésre álló keretösszeg két és félszeresét. Ezért az NKFIH a beadás lehetőségét a felhívásban, valamint a pályázati oldalon előzetesen közölt információknak megfelelően a végső benyújtási határidő lejárta előtt, 2020. június 6-án 10.25 órakor lezárta.
„Alig egy hét leforgása alatt több mint 100 milliárd forint támogatási igény érkezett be a Hivatal által kiírt Piacvezérelt KFI felhívásra. A beadott pályázati igények azt tükrözik, hogy a hazai kkv-k a - járvány okozta rendkívüli helyzet ellenére is - fejlesztésekben, új innovációk létrehozásában gondolkodnak, ehhez pedig a Hivatal széles körű támogatást tud nyújtani” – hangsúlyozta Dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke.
A beérkezett pályázatok értékelése hamarosan megkezdődik, hogy a támogatási döntések mielőbb megszülethessenek.
(ITM Kommunikáció)