Új Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át szerdán az ózdi Bródy Imre Szakgimnáziumban.

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az átadón kiemelte: a megfelelő szintű digitális jártasság az élet minden területét érinti, szükséges egyebek mellett a munkakereséshez, a munkavégzéshez, a tanuláshoz, az online vásárláshoz, egészségügyi adatok kezeléséhez, az elektronikus ügyintézéshez, vagy a közösségi társadalmi tevékenységekhez.

A digitalizáció elterjedése nem szorítja ki az emberi munkaerőt, ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a munka elvégzéséhez más típusú tudásra lesz szükség - mondta a helyettes államtitkár.

Kifejtette, hogy a jelenlegi változó világ nagy kihívást jelent a szakképzés számára is, amelynek magasan képzett munkaerőt kell biztosítania a vállalkozásoknak.

Az ózdi Digitális közösségi alkotóműhelyről szólva azt mondta: ez lehetőség arra, hogy a digitális kompetenciákat jobban elsajátítsák a tanulók, és hozzájárul, hogy az iskola szélesítse mind a tartalmi, mind az elméleti és gyakorlati tudásátadást.

Az Ózdi Szakképzési Centrum 446 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztéséhez, e projekt keretében valósult meg az új Digitális közösségi alkotóműhely.

(MTI)