Döntés született az idei év két legnagyobb keretösszegű kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatán, mintegy 85 milliárd forint új támogatásról - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: a kormányzat fő profilja az innováció támogatása és fejlesztése, a pályázatok megvalósítása jövőre kezdődhet, a projektek jellemzően háromévesek.

Az egyik konstrukció a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) projektek támogatása, erre négyszeres volt a túljelentkezés, ezért az eredeti 45 milliárd forinton felül még 10,6 milliárd forintot csoportosítottak át - ismertette. A kompetenciaközpontok létrehozása kiíráson 8,5 milliárd forint volt a keretösszeg. Ennél a két pályázatnál így több mint 64,1 milliárd forintról született döntés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap hazai forrásaiból.

Hozzátette: további pályázók pedig úgy jutnak forráshoz, hogy projektjeik támogató KFI szakpolitikai véleményt kapnak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH), melynek birtokában pályázatot nyújthatnak be a hasonló célú, uniós forrásból finanszírozott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) pályázati konstrukcióin, 21 milliárd forint keretösszegre. Így összességében 85 milliárd forint új támogatás kerül a rendszerbe - mondta.

Bódis József kifejtette: a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása pályázatra óriási érdeklődés mellett 11 nap alatt több mint 180 milliárd forint támogatási igény érkezett. A beérkezett igények több mint 80 százaléka mikro-, kis-, és közepes vállalkozásoktól érkezett.

A másik pályázat, a kompetenciaközpontok létrehozása eredményeképpen fenntartható, versenyképes, és piacorientált egyetemi tudásbázisok jönnek létre - mondta.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke arról tájékoztatott, hogy eredményes évet zártak, az innovációs pályázatok iránt jelentős volt az érdeklődés, a túljelentkezés sokszoros. A két nagy pályázati konstrukcióra 245 milliárd forintnyi igény érkezett, minden harmadikat tudtak támogatni. 540 vállalkozás pályázott, ami óriási szám, ebből 150 pályázat kapott támogatást - ismertette. A pályázatok 80 százalékában ipari és digitalizációs témákra érkeztek.

(MTI/ITM)