Az együttműködési megállapodást Pacsay-Tomassich Orsolya államtitkár, valamint Csereklye Barnabás, a HELL ENERGY Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója írta alá szeptember 8-án a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A Magyar Diplomáciai Akadémia Corporate Diplomacy Programja egyedi lehetőséget nyújt cégek számára, hogy munkavállalóik olyan komplex továbbképzésben vegyenek részt, amely egyszerre ötvözi a külgazdasági és külpolitikai ismereteket. A Program egyik célja, hogy a magyar cégek minél sikeresebbek lehessenek saját területükön.

„15 éves történetünk alatt sikerült egy olyan vállalkozást létrehoznunk, amely a nemzetközi üzleti életben is leteheti a névjegyét, és amely hozzájárul a magyar gazdaság versenyképességének elismeréséhez. Energiaital márkánk kevesebb mint 4 év alatt vált piacvezetővé Magyarországon, és mára több mint 50 országból álló, világviszonylatban is komoly exportpiaccal rendelkezünk. Elkötelezettek vagyunk a jövő generációjának képzése iránt, és hitet tettünk a fiatalok karrierlehetőségének megteremtése mellett. Az a fajta elhivatottság, kitartás és szorgalom, amely a magyar embereket jellemzi, olyan érték, amely nemzetközileg is elismerést érdemel. Örülünk, hogy ezen nemes küldetés megvalósításában a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együtt dolgozhatunk” -  mondta Csereklye Barnabás igazgató.

(MTI)