Az EU magára hagyta Magyarországot a schengeni határok védelmében, holott Magyarország elvárná, hogy Európa inkább segítse, mint kritizálja - mondta Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára kifejtette: a visegrádi partnerekkel folytatott szerdai egyeztetései alkalmával megállapodtak abban, hogy a jelenlegi helyzet a kezdete egy olyan folyamatnak, amelynek kezelésére Európának fel kell készülnie.

A megbeszéléseken elsősorban a kvótákról volt szó, és a visegrádi csoport (V4) tagjai (Magyarország mellett Szlovákia, Csehország és Lengyelország) egyértelműen elutasították a kötelező kvóták bevezetését, és az önként vállalt kötelezettségek terve sem nyerte el a felek tetszését - idézte fel.

Közölte: felmerült, hogy ha Magyarországra kétezer embert telepítenének, vélhetően ők "másnap már mennének Németországba, nem köthetjük meg őket". Hozzátette: teljesen végiggondolatlan ez a rendszer, és a V4 nem tudja elfogadni ezt a megközelítést.

Mikola István ugyanakkor kijelentette: Magyarország tagja az európai közösségnek, és az ott születő többségi döntések "ránk nézve kötelezettséget is jelentenek".

Magyarország arra törekszik, hogy ebben a nehéz helyzetben is minden jogszabályt betartson, és eddig eleget is tudott ennek tenni, bár ennek ára van, hiszen "rendőrséget kell bevetni, vízágyúkat kell bevetni, könnygázt kell bevetni ahhoz, hogy ezeket a fiatal harcosokat visszatartsuk" - mondta.

Megjegyezte: azokon, "akik ilyen ötkilós betondarabokat dobálnak tizenöt-húsz méterre, hát nem látszik az a több ezer kilométeres gyaloglás".

Az államtitkár hangsúlyozta: Európa nem képes ezt a helyzetet kezelni, nincs közös megoldás, "magunkra hagytak bennünket sajnos a schengeni határok védelmében".

Jogszabályi kötelezettségünk, hogy a schengeni határokat megvédjük, és "elvárnánk, hogy ebben Európa segítsen inkább bennünket, mint kritizáljon, hiszen Európa határait védjük" - mondta Mikola István.

(MTI)