A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint a vízhez való hozzáférés biztosításához az ENSZ kereteinél szélesebb körű globális összefogásra van szükség - mondta Mikola István az MTI-nek.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára az OECD Vízpolitikai Irányítással Foglalkozó Kezdeményezésének 6. ülésén vett részt Párizsban, a konferencia a november 30-án kezdődő párizsi ENSZ-klímacsúcs előkészítéseként a vízügyi kérdésekkel foglalkozott.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a hozzászólók egyetértettek abban, hogy a vízügyi problémák megoldásához és a vízhez való hozzáférés biztosításához az ENSZ kereteinél szélesebb körű globális összefogásra van szükség.

Rolf Alter, az OECD Közigazgatási és Területfejlesztési Igazgatóságának vezetője a konferenciát megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy a gazdasági szervezet a tagállamok kormányainak vízgazdálkodással kapcsolatos gyakorlatainak vizsgálata alapján olyan indikátorrendszert állított fel, amellyel jól követhetők a vízgazdálkodás mérőszámai és eredményei.

Mikola István arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek az indikátorrendszernek a megteremtését követően az OECD kereteiben lehetséges az úgynevezett jó gyakorlatokat globálisan összehangolni, és a különböző országok számára hozzáférhetővé tenni. A tagállamok pedig a "jó gyakorlatok" rendszerével segíthetnék biztosítani a vízhez való hozzáférést az élelmiszerellátásban, az öntözéses mezőgazdaságban vagy más, vízzel kapcsolatos kérdésekben is.
Az államtitkár jelezte, hogy a konferencián felmerültek a klímaváltozás hatásai is, amelyek a föld vízkészletét átrendezik, illetve olyan folyamatokat indítanak el, amelyek az eddig is vízellátási gondokkal küzdő országokban nagyon nehéz helyzetet teremthetnek.

Mikola István megemlítette, hogy a konferencia résztvevői nagy elismeréssel szóltak a 2013-as Budapesti Víz Világtalálkozóról, amelynek közös álláspontja a mai napig referenciaként szolgál, valamint a 30 ENSZ-tagállam képviselőit tömörítő Nyílt Munkacsoportról, amelynek társelnöke volt Magyarország, és amely a fenntartható fejlődési koncepciót és a 2015 utáni nagy gazdasági programot kialakította.

(MTI)