Az Európai Unió kereskedelempolitikájának elő kell segítenie a munkahelyteremtést, valamint a növekedés beindítását - ismerteti az unió külkereskedelemért felelős miniszterei tanácskozásának üzenetét a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteki közleményében.

A tanácskozáson a tárcavezetők a többi között áttekintették az Egyesült Államokkal kötendő átfogó gazdasági és szabadkereskedelmi megállapodás, az úgynevezett Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) tárgyalásainak állását. A tanács a megbeszéléseket követően elfogadott zárónyilatkozatban ismét megerősítette, hogy az unió elkötelezett az egyeztetések sikere mellett, egyúttal kiáll a folyamat átláthatósága és a nemrég nyilvánosságra hozott tárgyalási mandátumban foglaltak mellett.

A nemzetközi kereskedelempolitika uniós hatáskör, ezekben a kérdésekben az uniót az Európai Bizottság képviseli nemzetközi fórumokon és az unión kívüli országokkal folytatott tárgyalásokon. Ám ez utóbbi eseten csak a tagállamok miniszterei, a tanács által egyhangúlag elfogadott tárgyalási mandátum keretein belül járhat el.

Magyar részről Mikola István, a külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára vett részt a brüsszeli tanácskozáson. A minisztérium azt is tudatta, hogy a zárónyilatkozat szövege magyar kezdeményezésre azt is tartalmazza, hogy a TTIP nem vezethet az uniós és tagállami jogszabályokban lefektetett garanciák szintjének csökkenéséhez.

"Újból megerősítést nyert, hogy a gazdasági előnyök keresésének oltárán nem áldozhatók fel az emberi életet és egészséget, a környezetet, az élelmiszerbiztonságot, valamint a fogyasztók érdekeit és a személyes adatokat védő európai uniós és nemzeti jogszabályok. E szabályozásaink nem képezhetik alku tárgyát" - idézi a tárca közleménye Mikola Istvánt.

A miniszterek tanácsa most első alkalommal tárgyalt Cecilia Malmström új kereskedelmi biztossal, akivel a közlemény tanúsága szerint Mikola külön is találkozott, s tudtára adta: a TTIP nem csökkentheti a tagállamok szabályozási mozgásterét az említett területeken, és nem csorbíthatja a magyar mezőgazdaság GMO-mentességét.

(MTI)