A kormány döntése értelmében területében és létszámában is bővül az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) budapesti szolgáltatóközpontja - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára.

Mikola István sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány június 21-én döntött a bővítésről, ennek értelmében a szolgáltatóközpont a Duna Towerbe költözik, ahol - a jelenleginél 3300 négyzetméterrel nagyobb területen - biztosítani tudják a kellő infrastrukturális hátteret a működéséhez. Hozzátette: jelenleg 230-an dolgoznak a központban, ezt 150-200 emberrel bővítik, és a megállapodás szerint az új munkatársak jelentős része magyar lesz.

A menekültügyi főbiztosság budapesti szolgáltatóközpontjában elsősorban pénzügyi, számviteli, informatikai feladatokat végeznek, de oktatással és képzéssel is foglalkoznak. Az államtitkár elmondta, hogy a szolgáltatóközpont működési feltételeinek biztosítása évente 337 millió forintba kerül, ennek egy részét Magyarország "le tudja írni" a UNHCR működéséhez nyújtott hozzájárulásból. Mikola István jelezte azt is, hogy a globális szolgáltatóközpont évente 1,8 milliárd forinttal járul hozzá a dolgozók személyi béréhez és egyéb juttatásaihoz.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton / KKM

"Nagyon örülünk, hogy Magyarországon van az UNHCR szolgáltatóközpontja, mert módunk van a jelenleg a világban zajló folyamatokban is olyan szakmai párbeszédet folytatni és olyan szakmai muníciókat kapni ettől a központtól, amelyeket most nem nélkülözhetünk" - mondta az államtitkár. Mikola István elmondta azt is, jó személyes kapcsolatban vannak a központtal, amelynek vezetője, Rossella Pagliuchi-Lor a közeljövőben ellátogat a minisztériumba. A tervek szerint kicserélik tapasztalataikat az aktuális helyzettel kapcsolatban is.

Emlékeztetett arra, a menekültügyi főbiztossággal együtt három jelentős ENSZ-szervezet működik Magyarországon, nemrég ugyanis megállapodás született az UNICEF logisztikai szolgáltatóközpontjának Magyarországra telepítéséről, és már évek óta a fővárosban működik az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO). Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának új budapesti globális szolgáltatóközpontját 2008 februárjában adták át, a főbiztosság 2009 júniusában a globális képzési központot is Budapestre helyezte.

(MTI)