Kiállítással emlékeztek meg a Duna Bizottság megalapításának 70. évfordulójáról szerdán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár a tárlat megnyitóján hangsúlyozta: a Duna közös kincsünk, amely összeköti az országokat, kapcsolatot teremt Európa különböző pontjai között. A Duna az egyik fő közlekedési folyosó a kontinensen - fogalmazott.

Felidézte: a második világháború után a nagyhatalmak szükségesnek látták a Dunával kapcsolatos ügyek rendezését, így jött létre a bizottság alapjait lefektető belgrádi egyezmény 1948-ban, amelyet Magyarország is aláírt.

Az államtitkár elmondta, hogy az azóta eltelt évtizedek sok változást hoztak a közlekedés és a hajózás területén, ami kihívást jelentett a bizottságnak. Fontos, hogy a testület képes legyen alkalmazkodni az új kihívásokhoz, és munkája során szem előtt tartsa a fenntarthatóság szempontját - mondta.

Gordan Grlic Radman, a Duna Bizottság elnöke arról beszélt, hogy a Dunának szimbolikus jelentősége is van Európában. Ez a folyó kapcsolatot jelent nemzetek, kultúrák, nyelvek és vallások között - mondta.

Úgy látja, a bizottság lehetőséget ad a tagállamoknak, hogy megosszák egymással a tapasztalataikat, emellett pedig fontos az együttműködés más nemzetközi szervezetekkel is.

A megnyitón, amelyen a diplomáciai testület több tagja is megjelent, a bizottság elnöke is kitért arra, hogy a testületnek meg kell felelnie az új kihívásoknak, így például a klímaváltozásnak is.

A kiállításon a bizottság történetével kapcsolatos emléktárgyak, valamint a testület munkájával és más szervezetekkel fenntartott együttműködésével kapcsolatos tárgyak, fotók, dokumentumok láthatók.

Az 1948-ban létrejött Duna Bizottság célja a dunai hajózási együttműködés segítése. Székhelye 1954 óta Budapesten van, tagjai Ausztria, Bulgária, Horvátország, Magyarország, Moldova, Németország, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna.

A tagállamok vállalják, hogy a Duna területükre eső szakaszát hajózható állapotban tartják, elvégzik a szükséges karbantartási munkákat és fejlesztéseket a hajózási feltételek biztosítására. A bizottság a dunai hajózással kapcsolatos ügyekért felelős, ellenőrzi a környezetszennyezést, a biztonságot és a vízi járművek lajstromozását is.

(MTI)