A Kormány döntése alapján Magyarország újrajelöli Dr. Lovászy László urat az ENSZ Fogyatékossággal Élők Jogaival Foglalkozó Bizottságba (CRPD) a 2017-2020 időszakra.

A jelölt kampányához kapcsolódóan 2016. március 16-án 14:00 órától bemutatkozó eseményre került sor a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a Budapestre akkreditált diplomaták részvételével. Az esemény védnöke Kovács Ádám Zoltán a KKM nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára.

A rendezvényen felszólalt Czibere Károly úr, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, majd Lovászy László magyar jelölt tartott prezentációt szakmai tevékenységéről. Magyarország kiemelkedő szerepet vállalt az egyezmény kidolgozásában, ennek elismerésének és a nemzeti fogyatékosságügyi politika nemzetközi nagyra értékelésének tartjuk, hogy megalakulása óta mindig volt magyar tagja a testületnek, ez utóbbi egyedülálló a Bizottság történetében.

(KKM)