Kovács Ádám Zoltán, a Külgazdasági és Külügyminisztérium nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a külgazdaság kiemelt szerepe mellett fontos a külügy klasszikus feladatainak ellátása, a külhoni magyarság érdekeinek hatékonyabb érvényesítése a nemzetközi fórumokon.

A szomszédos országokkal való kapcsolatra áttérve kiemelte, hogy a tárgyalások során minden esetben a külhoni magyarság érdekeit tartják szem előtt, és különös figyelmet fordítanak a határ menti együttműködések élénkítésére, valamint a külképviseletek külgazdasági tevékenységének fokozására.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

A helyettes államtitkár az egyes határ menti területeken elért eredmények és a még előttünk álló feladatok ismertetése után szót ejtett a Közép-Európai Kereskedelemfejlesztési Hálózatról és az Európai Területi Társulásokról is.

Ezt követően Dr. Wetzel Tamás a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának helyettes államtitkára a kiemelt nemzetpolitikai programokkal kapcsolatban jelezte, hogy a 2010-ben megindult munkának meglett a gyümölcse. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkájával kapcsolatban elmondta, hogy rengeteg konferenciát, előadást, megbeszélést szervezett és kiadványt jelentetett meg, amelyek nagyban hozzájárultak a figyelem aktuális nemzetpolitikai témákra való irányításához.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

A honosítás továbbra is rendületlenül zajlik, és a beadott kérvények száma elérte a 680 ezret, a kérvényezők közül pedig630 ezren már le is tették az állampolgársági esküt. A külképviseletek áldozatos munkájának köszönhetően jut el a magyar közigazgatás is azokra a területekre, ahol más módon erre nincs lehetőség - tette hozzá.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a 2014-es választások tapasztalataival kapcsolatban kiemelte, hogy emberfeletti munkával sikerült a Nemzeti Választási Irodának lebonyolítani az idei választásokat. A 2014-es választásokra külhonból több mint 235 ezren regisztráltak, a regisztrációk közül azonban mintegy 37 ezret el kellett utasítani. A regisztráltak közül 158 ezren szavaztak, az érvényes szavazatok száma 128 ezer volt.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton

Elmondta, hogy a tapasztalatok alapján szükség lehet az űrlapok és kérelmek egyszerűsítése, valamint a jogszabályi környezet korszerűsítése. A külhoni magyar pártok vezetőit kérte, hogy a levélszavazással kapcsolatban osszák meg tapasztalataikat és módosítási javaslataikat.

(MTI)