A Szent László év apropóján Dr. Mikola István államtitkár kezdeményezte a „Múltunk alapja – jövőnk oszlopa, keresztény értékrend Szent László uralkodói gyakorlatában” konferenciát, amely 2017. május 17-én a Külgazdasági és Külügyminisztériumban került megrendezésre. Dr. Mikola István hivatalos távollétére tekintettel Íjgyártó István államtitkár köszöntötte a megjelenteket.

Kihangsúlyozta, a Szent László évben azért kutatjuk és rendszerezzük a lovagkirály örökségét, hogy a mai korban életre tudjuk váltani az értékeket, amelyek sok évszázaddal ezelőtt egyszer már sikerre vitték ezt az országot, és a régiót.

Kép letöltéseFotó: KKM

Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megnyitó előadásában aláhúzta, hogy Szent László királyban a Szent István-i életmű kiteljesítőjét, az ország stabilitásának megteremtőjét tiszteljük, akit nem csak életében, de halála után is a törvény és igazság oszlopaként tartanak számon. „Mátyás királyról csak azt őrzi az emlékezet, hogy életben igazságos bíró volt, de amikor meghalt, ’odalett az igazság’, Szent László azonban a síron túl is győzelemre segítette az igazságot és pártját fogta a kiszolgáltatott embereknek.” – fogalmazott a bíboros.

Kép letöltéseFotó: KKM

A rendezvényen az egyházi és tudományos élet képviselői fejtették ki Szent László életművével kapcsolatos gondolataikat. Dr. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Szent László erényei közül kiemelte alázatát és bátorságát: trónra lépése után Salamon haláláig nem viselte a koronát, de országát és hitét erős kézzel védelmezte a keletről fenyegető idegen népek és a nyugat széthúzása ellen. Kitért továbbá a majki feljegyzésre, amely betekintést enged abba is, hogy milyen mély, belső meggyőződés vezette Szent Lászlót keresztény hitében. Csatáit úgy vívta, hogy kardja markolatára rózsafűzért font, az égiek közbenjárását kérve. Böcskei László nagyváradi püspök két vezérgondolatot adott a Szent László évre: „A jó ember jó kincseiből jót hoz elő” és a „Megújulás a gyökerekből” gondolatát. A legújabb kori történelemből kiemelte 1964. május 17-ét, amikor a kommunista hatalom parancsának ellenállva a nagyvárad népe vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül három napig élőláncot alkotva megakadályozta a Szent László templom lerombolását. Dr. Jávor András professzor felhívta a figyelmet, hogy a hitbeli örökség és az egyházak olyan kohéziós erőt jelentenek, amely kaput nyit a határon túliak, a világ magyarsága felé. Dr. Dénes Zoltán atya ismertette a Szent László lovagkirály zarándoklat történeti hátterét és a hozzá kapcsolódó értékteremtő kezdeményezéseket. Dr. Kásler Miklós professzor pedig úgy mutatta be Szent Lászlót, mint aki zűrzavaros időket követően tehetséges államférfiként trónra lépve egész népe sorsát képes volt jobbá tenni, rendkívülit alkotott, megteremtve Magyarország szuverenitását és integritását.

 

(KKM)