Semmelweis Ignác és Rómer Flóris életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílt Párizsban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) székházában.

Az UNESCO Általános Konferenciája 2013-ban döntött arról, hogy Semmelweis Ignác (1818-1865) halálának 150., valamint Rómer Flóris (1815-1889) születésének 200. évfordulóját az UNESCO 2015-ben emlékévnek nyilvánítja.

A világemlékezet részévé nyilvánított életművek méltó megünneplésére Magyarország összevont, UNESCO és OECD melletti állandó képviselete szervezte a tárlatot.

Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója a kedd esti megnyitón üdvözölte, hogy a nemzetközi szervezet megalapításának 70. évfordulóját ennek a két jelentős magyar és egyben európai tudósnak szentelt kiállítással ünnepli Magyarország.

A főigazgató szerint Semmelweis és Rómer is "örök nyomot hagyott az orvosi, kulturális és történelmi tudományos kutatásokban". Semmelweis Ignác a gyermekágyi láz hátterének feltárásával az egyik legjelentősebb orvostudományi felfedezést tette, Rómer Flóris, a magyar régészet alapítójának pályafutása pedig kiváló példája a kutatás, a kultúra és az oktatás közötti elválaszthatatlan kapcsolatnak s egyben példa a kulturális örökség megőrzésére a világban - hangsúlyozta a főigazgató.

Irina Bokova arra is emlékeztetett, hogy Semmelweis kutatásainak jelentőségét saját kollegái nem ismerték el, a magyar tudós csak a halála után válhatott az anyák megmentőjévé, mára viszont a fertőtlenítési eljárás és a kórházi fertőzések megelőzésének úttörőjeként tartja számon az orvostudomány.

Ezért is tartja nagyon fontosnak a főigazgató a tudományos kutatások jelentőségének időbeni megismertetését, ahogy az szerinte a Budapesten november 4. és 7. között megrendezett Tudomány világfórumán is történt. Irina Bokova, aki részt vett a rendezvényen, köszönetet mondott a magyar kormánynak, a Magyar Tudományos Akadémiának és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának a tudományos konferencia megszervezésért.

A két magyar tudós pályafutását Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke mutatta be, Cséfalvay Zoltán, Magyarország OECD-UNESCO nagykövete pedig arról beszélt, hogy Semmelweis Ignácot és Rómer Flórist is a szellemi, kulturális és történelmi örökségünk megőrzése vezérelte, amelyet az UNESCO is fő feladatának tekint.

A megnyitón mutatta be a Semmelweis Ignác hagyományát folytató magyar találmányt, a Hand-in-Scan kézhigiénia-ellenőrző eszközt feltalálója, Haidegger Tamás. A számos díjjal kitüntetett orvosbiológiai mérnök, a Hand-in-Scan startup vállalkozás vezérigazgatója és társalapítója kollegáival együtt az orvosi kézhigiénia objektív ellenőrzésére olyan eszközt fejlesztett ki, amely a digitális képfeldolgozáson alapul, és azonnali visszajelzést ad a kézmosás minőségéről az érintettnek.

A szabadalmat - amely  nagy szerepet játszik a kórházi fertőzések csökkentésében - már több kórházban is használják és nemzetközi szinten is terjesztik.

A budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár és a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum közreműködésével nyílt tárlat december 11-ig látogatható Párizsban.

(MTI)