Az utolsó fázisba érkezett a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 előkészítése, az október 15-én kezdődő háromnapos konferencia kiemelt témája a globális vízválság megelőzése, ezen belül is a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémák megoldása - írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).

Az alig egy hónap múlva kezdődő eseményre csaknem kétezer résztvevőt várnak a világ minden részéről, köztük állam- és kormányfőket, minisztereket, valamint nemzetközi szervezetek, illetve a pénzügyi és a vízügyi szektor képviselőit. A kormány által szervezett rendezvény programja a többi között olyan kiemelt témákra fókuszál, mint a víz értéke, a vízkészletekre nehezedő nyomás és a tömeges migráció közötti összefüggések, illetve a tudomány, valamint a technológia szerepe a közelgő vízválság elkerülésében - írták.

Öt kontinensről folyamatosan érkeznek a regisztrációk, államfők, miniszterek, a víz, a szanitáció és a fenntartható vízgazdálkodás témaköreivel foglalkozó nemzetközi intézmények, illetve a kormányok, az üzleti, a pénzügyi és a tudományos élet képviselői jelzik részvételi szándékukat - tájékoztatott Joó István, a KKM export növeléséért felelős helyettes államtitkára, az eseményt előkészítő tárcaközi bizottság elnöke. A közleményben kifejtette, hogy kiemelt érdeklődést tapasztalnak azokból az országokból, amelyeknek az elmúlt években már szembe kellett nézniük a vízválság következményeivel, képviselőik valóban azért jönnek el az eseményre, hogy a vízügyi kihívások megelőzéséhez és kezeléséhez alkalmazható iránymutatással térjenek haza.

A világtalálkozó a korábbinál is nagyobb hangsúlyt helyez a megvalósításra, ezért is kap kiemelt szerepet az EXPO, ahol a hazai vízipar mutatkozik be - tette hozzá. A Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) közreműködésével szervezett, Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások elnevezésű szakkiállítás most először nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is nyitott, a kiállítás az esemény második és harmadik napján, október 16-17-én előzetes regisztráció nélkül is látogatható lesz. A szakkiállítás területén külön szakmai program és kerekasztal-beszélgetések is várják az érdeklődőket, egyebek mellett már megvalósult sikeres projekteket is bemutatnak a jelenlevő hazai vállalkozások és szervezetek.

Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére, az ENSZ szervezeteivel és a Víz Világtanáccsal együttműködve a kormány 2013 októberében rendezte meg az első Budapesti Víz Világtalálkozót. Az esemény jelentős szerepet játszott abban, hogy az ENSZ által 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési keretrendszerben (Agenda 2030) a víz és szanitáció kérdésköre önálló célkitűzésként jelenik meg, így iránytűvé vált a fenntartható fejlődésben és a nemzetközi klímapolitikában. A második Budapesti Víz Világtalálkozót 2016 novemberében tartották, a rendezvény célja az volt, hogy kidolgozza, milyen fordulatra van szükség a fenntartható vízgazdálkodás megvalósításához, sikeresen összekapcsolja a politikai döntéshozatali folyamatokat a tőke, a tudás, a technológia által kínált megoldási lehetőségekkel és a kulcsszerepet játszó civilekkel, és konkrét, gyakorlati lépésekkel mozdítsa elő a XXI. század legjelentősebb kihívásának megoldását.

(MTI)