A jelenleg is folyamatban lévő beruházások megvalósulása után a magyar autóipar teljesítménye eléri az évi tízezer milliárd forintot - hangoztatta csütörtökön Szentgotthárdon a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Magyar Levente hangsúlyozta, hogy az autóipar, amely hazánkban több tízezer embernek ad munkát, a magyar gazdaság egyik húzóágazata, ezen belül pedig a Szentgotthárdon működő Opel gyár "zászlóvivőnek" számít. Hozzátette: az új PSA fejlesztésű háromhengeres benzines turbó motorok gyártását egy 38 millió eurós - több mint 12 milliárd forintos - beruházásnak köszönhetően kezdték meg csütörtökön, ami azt is jelzi, hogy a francia tulajdonos hosszú távon számít a szentgotthárdi gyár dolgozóinak munkájára. Az államtitkár kijelentette: "szerény mértékben" a magyar kormány is hozzájárult a beruházáshoz és a jövőben is támogatni kívánja a tulajdonos minden törekvését, amely további fejlesztésekre irányul. Magyar Levente szólt arról is, hogy a magyar gazdaság az elmúlt években az európai uniós átlag 3,5-szeresével tudott növekedni. Hozzátette, mindent megtesznek azért, hogy a növekedés - ha nem is az eddigi ütemben - továbbra is az unió gazdasági növekedésének átlaga fölött legyen.

Yann Vincent, a PSA Group alelnöke köszöntőjében kiemelte: az új PureTech háromhengeres turbó motorok sorozatgyártásának megkezdése fontos lépés a PSA cégcsoport életében, sokat várnak Szentgotthárdon készülő motoroktól, amelyeknek kategóriájukban piacvezető szerepet szánnak. A fejlesztéseknek azonban napjainkban a technológiai fejlődés és a hatékonyság növelése mellett a költségek csökkentését is szolgálniuk kell - mondta, majd hozzátette, hogy 700 euróval kívánják csökkenteni minden egyes PSA által gyártott jármű előállítási költségét. Elmondta, hogy 2019-től költségcsökkentés miatt nem hoznak be kínai gyártású motorokat, bíznak az Opel-gyárakban végrehajtott fejlesztések sikerességében. Kiemelte, hogy Szentgotthárdon komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a motorgyártás területén, az évi 350 ezer darabos gyártási kapacitás pedig azt jelenti, hogy terveik szerint a Rába-parti városban készült motorokat számos, a PSA által gyártott Opel, Peugeot és Citroen modellbe építik majd be. Grzegorz Buchal, a szentgotthárdi gyár igazgatója felidézte, mérnökeik és szakembereik úgy dolgoztak az új motorok gyártásának előkészítésén, majd kezdték meg a próbaüzemet és tették lehetővé a sorozatgyártás megindítását, hogy közben folyamatos volt a gyártás a többi üzemrészben. Magyar Csaba, a fejlesztési részleg vezetője ismertette az új háromhengeres 110 és 130 lóerős, alacsony fogyasztású és környezetkímélő motorok műszaki paramétereit. Elmondta, hogy egyetlen tankolással akár ezer kilométer távolságot is meg lehet majd tenni azokkal az autókkal, amelyeket az új PSA motorok hajtanak.

(MTI)