A magyar V4 elnökség szervezésében 2018. június 5-én első alkalommal találkoztak a Visegrádi Négyek a Chile, Kolumbia, Mexikó és Peru alkotta Csendes-óceáni Szövetséggel (Pacific Alliance – PA).

A szakértői szintű megbeszélést Bus Szilveszter déli nyitásért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy mind a V4, mind a PA saját térségének legdinamikusabb integrációja, így együttműködésükben valós potenciál rejlik.

Bus Szilveszter üdvözölte továbbá, hogy hazánk limai és bogotái nagykövetségének 2017 őszi újranyitását követően Kolumbia és Peru tavasszal közös nagykövetséget létesített Budapesten, így mind Magyarország, mind a négy PA tagállam rendelkezik már diplomáciai misszióval egymás országaiban, amelyek fontos motorjai a kapcsolatfejlesztésnek.

A megbeszélés során a külügyminisztériumi szakértők előzetesen beazonosították azt a három területcsoportot, amelyek a Visegrádi Négyek és a PA között lehetőségeket kínálnak: kis- és középvállalkozások (KKV-k) nemzetközi kapcsolatainak erősítése; képzés és oktatás; valamint tudomány, technológia és innováció.

A felek kiemelték, hogy a PA-val kétoldalú keretek között folyó együttműködések (mind a négy visegrádi ország megfigyelő státusszal bír a latin-amerikai szervezetben) változatlanul fontos szerepet játszanak kapcsolataikban - ennek keretében külön üdvözölték a hazánk által a szervezet tagállamai számára felajánlott vízügyi mérnöki ösztöndíjakat – azonban a két integráció közötti kooperáció további értékes lehetőségeket tartogat.

A beazonosított témakörökön belül a résztvevők már az első találkozón meghatároztak bizonyos projektterületeket, így például a közös vízügyi kutatásokat, valamint a külügyi kutatóintézetek közötti programokat (közös kutatások globális kérdésekben, kutatói csereprogramok).

A szakértők egyetértettek abban, hogy a párbeszéd sikeressége megalapozza egy magasabb, politikai szintű találkozó megszervezését a két szervezet között.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)