A Magyar-Srí Lanka-i Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság (GVB) alakuló ülésére 2019. április 23-24. között került sor Budapesten, Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium az export növeléséért felelős helyettes államtitkára, valamint Srí Lanka-i partnere, Sisira Tissakumara Kodikara, a Stratégiai Fejlesztési és Nemzetközi Kereskedelmi Minisztérium államtitkárának elnökletével

A társelnökök megemlékeztek a húsvétvasárnap, Srí Lanka több pontján elkövetett brutális merényletek áldozatairól. A magyar társelnök tájékoztatta partnerét a magyar kormány összesen 20 millió forint összegű, a merényletek súlyosan sérült túlélői és az árván maradt gyerekek számára tett felajánlásáról, továbbá megerősítette, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett partner marad a terrorizmus és a vallási szélsőségesség elleni globális küzdelemben.

A társelnökök reményüket fejezték ki, hogy a bizottsági ülések a jövőben újszerű lendületet adnak a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének a kétoldalú kereskedelem és gazdasági együttműködés, az oktatás, a tudomány és technológia, valamint a katasztrófavédelem területén. Emellett hangsúlyozták a kettős adóztatásról szóló megállapodással kapcsolatos tárgyalások mielőbbi lezárásának fontosságát.

A társelnökök örömmel nyugtázták, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tekintetében az elmúlt öt évben folyamatos növekedés tapasztalható; 2018-ban a kétoldalú kereskedelmi forgalmunk 51,8 millió dollárt tett ki, amely 33,8 %-os növekedést jelent az előző évhez képest.

Mindkét fél üdvözölte az oktatási és tudományos csereprogramról szóló megállapodás véglegesítése érdekében tett lépéseket, amelynek keretében Magyarország Kormánya 20 Stipendium Hungaricum ösztöndíjat ajánl fel Srí Lanka-i hallgatók számára.

Sikerként könyvelték el, hogy a magyar kötött segélyhitel felajánlásoknak köszönhetően Srí Lankán sikeresen befejeződött a labugamai és kalatuwawai víztisztítók rekonstrukciós és kapacitásbővítő beruházásainak kivitelezése. A 2017-ben aláírt második kötött segélyhitel megállapodás végrehajtása keretében további 4 projekt megvalósításáról zajlanak egyeztetések, összesen 149 millió euró értékben.

A GVB ülés margóján, 2019. április 23-án a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. Magyar-Srí Lanka-i Üzleti Fórumot szervezett, melyen 36 magyar és 8 Srí Lanka-i cég vett részt, elsősorban a mezőgazdaság és élelmiszeripar, a turizmus, informatika, valamint a vízgazdálkodás területéről.

(KKM)