Debrecenben építi föl közép- és kelet-európai gyártóüzemét a svájci központú Sensirion - jelentette be a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Magyar Levente közölte, hogy a műszergyártó Sensirion csúcstechnológiát fog előállítani a hajdúsági megyeszékhelyen.

Üdvözölte a bejelentést azért is, mert Debrecennel mint a leggyorsabban fejlődő magyar várossal "komoly tervei vannak a kormánynak". A beruházás nem a versenyképességi támogatásra épít, hiszen a vállalat már a válság előtt döntött, miután a térség más országaiban is megvizsgálta a lehetőségeket - hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány ettől függetlenül bővíti a fejlesztésre készülő cégek támogatását, hamarosan pályázat jelenik meg a 800 ezer eurónál nagyobb összegű befektetések ösztönzésére, és összesen legalább 50 milliárd forint jut a külföldön beruházó magyar vállalkozásoknak is - tette hozzá.

Magyar Levente úgy fogalmazott, hogy a válság hatásait nem kivédeni kell, hanem kihasználni, hiszen ilyenkor érdemes nagyot, másoknál nagyobbat lépni. Ha sikerül a magyar cégeket támogatva jelentős külföldi működőtőkét is Magyarországra vonzani, akkor 2020 kiemelkedő beruházási aránnyal érhet véget, jövőre pedig folytatódhat az erőteljes gazdasági növekedés - mondta.

A Sensirion alelnöke a bejelentés alkalmából köszönetet mondott a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA), valamint az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központnak, hogy segítettek megtalálni a legmegfelelőbb beruházási helyszínt. Johannes Bleuel szerint az új telephely hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalat növekedése 20 év után is folytatódjon.

A Sensirion ugyanakkor nem csupán a gyár termelési kapacitására, hanem a Debreceni Egyetemre, és a helyi szakképzésre számít - tette hozzá.

Elmondta, hogy a Sensirion elsősorban környezetvédelmi szenzorokat készít. Ilyen berendezésekkel működik szinte minden készülék, amelyben a levegő minőségét kell mérni, de orvosi műszerekhez is készítenek szenzorokat, így például az elmúlt hónapokban Magyarországra érkezett lélegeztetők is Sensirion-érzékelőkkel működnek.

A Sensirion Kft. ügyvezető igazgatója szerint a beruházás jó helyre került, hiszen Debrecen kiváló helyszín a feltörekvő vállalatok számára. A fejlődésre a leendő munkatársaknak is készen kell állniuk, hiszen a vállalat bevételének csaknem a negyedét kutatási-fejlesztési célokra fordítja - tette hozzá Ábrahám László.

Az 1998-ban alapított Sensirion csaknem 800 alkalmazottat foglalkoztat, éves árbevétele mintegy 200 millió euró. A vállalat Svájcon kívül Kínában és Dél-Koreában is működtet üzemet, Svájcon kívül ugyanakkor a debreceni lesz az egyetlen európai telephelye. A magyarországi leányvállalatot az idén jegyezték be, fő tevékenysége a nyilvántartás szerint mérőműszerek gyártása lesz.

A Sensirion honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a gyártás 2021 második felében kezdődhet. Kezdetben a debreceni üzem csaknem 50 munkahelyet kínál majd, de 2025-ig ennek a többszörösével számolnak.

(MTI)