Intenzív együttműködés kezdődik Magyarország és a Fülöp-szigetek befektetési és exportösztönzési ügynökségei között, illetve új szintre emelik a sport területén megvalósított együttműködést az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Fülöp-szigeteki Sport Bizottság között - mondta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) helyettes államtitkára a Magyar-Fülöp-szigeteki gazdasági vegyes bizottság első ülését követő sajtótájékoztatón és együttműködési megállapodások aláírásán, szerdán, Budapesten.

Kiemelte, a két ország a jegyzőkönyv aláírásával megállapodott abban, hogy fokozzák és elmélyítik az együttműködésüket többek között a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és élelmiszerbiztonság, illetve az információs és kommunikációs technológiák területén. A helyettes államtitkár ismertette, hogy mindkét ország kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújt saját földrajzi térségében.

A Fülöp-szigetek gazdasági növekedése tavaly 6,4 százalékos volt, a munkanélküliségi ráta pedig 5,3 százalék, Magyarországon 4,8 százalékos GDP (bruttó hazai termék) növekedést mértek 2018-ban és 3,7 százalékra mérséklődött a munkanélküliség. A kétoldalú kereskedelemről elmondta, hogy az tavaly rekordot döntött és elérte a 222 millió dollárt, ami 15 százalékos növekedés 2017-hez képest. A magyar export 2018-ban közel 52 százalékkal emelkedett az előző évhez képest,  65 millió dollárt tett ki. A 21 év után, 2017-ben megnyitott manilai magyar nagykövetség meghozta a hozzáfűzött reményeket, hiszen 2016-ban a magyar export még mindössze 17 millió dollárt tett ki - fűzte hozzá.

Magyarország kiemelt várakozással tekint a Fülöp-szigeteki húsakkreditációs hatóság 2019 májusára tervezett látogatása elé, amelynek során a hatóság munkatársai meglátogatják az akkreditációs kérelmet benyújtott magyar húsüzemeket - mondta Joó István. A helyettes államtitkár említést tett a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség szervezésében kedden megvalósult üzleti fórumról és üzletember találkozóról, amelyen közel 50 magyar és 10 Fülöp-szigeteki cég tárgyalt egymással. A fórum résztvevői tájékoztatást kaptak a két ország befektetési környezetéről, illetve arról is, hogy a magyar Eximbank kész a Fülöp-szigetekre irányuló exportügyletek finanszírozására, több mint 600 millió dollár értékben. Joó István elmondta, hogy intenzívek a két ország vízügyi kapcsolatai is. A KKM által finanszírozott Vízipari pályázati programnak köszönhetően egy magyar cég a Laguna-tó megtisztítását célzó előkészületi munkálatokban vesz részt.

A Fülöp-szigetek természeti csapásoknak sűrűn kitett terület, ezért tárgyalások zajlanak a katasztrófa helyzetekben használható magyar mobil víztisztító rendszerekről is.  Szólt arról is, hogy a Stipendium Hungaricum ösztöndíj programnak köszönhetően 35 Fülöp-szigeteki diák tanulhat évente Magyarországon. Ceferino S. Rodolfo, a Fülöp-szigetek iparfejlesztési és kereskedelempolitikai miniszterhelyettese szerint a vegyes bizottság ülése hozzájárul majd ahhoz, hogy mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatokat alakítsanak ki a kereskedelem területén. Igyekeznek feltárni újabb exportlehetőségeket, például a halászat, az állatélelmezés területén, de lehetőséget látnak a manilakender kereskedelmében is. A magyar szakértelemre számítanak a Laguna-tó tisztításában, illetve a manilai öböl rendbehozatalában. Emellett törekszenek arra, hogy több befektetést vonzanak Magyarországról a Fülöp-szigetekre és feltérképezzék azokat a lehetőségeket, amelyekben a két kormány együtt tud működni. A vegyes bizottság következő ülése Manilában lesz 2020-ban - tette hozzá.

(MTI)