Töretlen a hitünk abban, hogy a kárpátaljai magyarságnak van jövője, amit az is alátámaszt, hogy a kárpátaljai magyar közösség sikerrel használta fel saját épülésére a magyar kormány által számára az elmúlt 2,5 évben nyújtott több mint 18 milliárd forintnyi gazdaságfejlesztési támogatást - jelentette ki Magyar Levente, Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Beregszászon, ahol újabb gazdaságfejlesztési programokat és pályázati lehetőségeket hirdetett meg.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában több száz kárpátaljai magyar vállalkozó előtt mondott beszédében Magyar Levente hangsúlyozta: a magyar kormány továbbra is eltökélt abban, hogy Kárpátalján erősítse a magyar életet azon magyar vállalkozások erősítése révén is, amelyek munkát adnak az embereknek, helyben tartják a fiatalokat. "Vagyis itt nem egy egyszeri fellángolásról, hanem az anyaország állandósult politikájáról van szó, amit olyan számok támasztanak alá, mint hogy 24 ezer sikeres pályázatot tudhatunk magunk mögött az elmúlt két és fél évben, s az eddigi támogatások összértéke meghaladja a 18 milliárd forintot" - emelte ki. Bejelentette, július 15-től mezőgazdasági vállalkozók, gazdálkodó családok újabb támogatásokra pályázhatnak, és a következő fél évben további gazdaságfejlesztési programok meghirdetése várható.

Kép letöltése

A politikus elismerését fejezte ki a támogatásokat célba juttató Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központnak, azért a - mint fogalmazott - hatalmas munkáért, amelyet kezdettől fogva folytat az óriási feladat elvégzése érdekében. Külön köszönetet mondott a kárpátaljai magyar vállalkozóknak azért, hogy a nehéz ukrajnai helyzet ellenére mernek bátran vállalkozni és jövőt tervezni. "E nélkül a hit nélkül nem lenne Kárpátalján magyar élet, erős magyar közösség" - mutatott rá. Magyar Levente úgy vélte, bizakodásra adnak okot az ukrán belpolitikában végbemenő változások, és esély van arra, hogy a kárpátaljai magyarság számára kedvező döntések születnek Kijevben. "Jó esély van arra, hogy végre békén hagyjanak minket, hiszen mi soha nem kívántunk többet, mint hogy hagyjanak bennünket békén, mert soha nem voltak az ukrán államérdekkel összeegyeztethetetlen követeléseink" - mondta.

Kép letöltése

Az államtitkár arra is kitért, hogy a két és fél éve elkezdett munka eredményes folytatásához elengedhetetlenül szükséges a kárpátaljai magyarok képviselete az ukrán törvényhozásban. Fontos, hogy Brenzovics László, aki eddig is betöltötte ezt a szerepet, továbbra is ott legyen, ezért a kárpátaljai magyar választóknak helyes döntést kell hozniuk a július 21-i voksoláson - fejtette ki Magyar Levente. Beszédében Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője rendkívül sikeresnek nevezte a kárpátaljai magyar vállalkozásoknak nyújtott anyaországi gazdaságfejlesztési támogatást. Úgy értékelte, ez a kárpátaljai magyarok körében megmutatkozó vállalkozói kedvnek köszönhető, amit jelez, hogy 5400 a pályázatokon részt vevő magyar vállalkozások száma a megyében, és ebből 3 ezer újonnan bejegyzett. "A kárpátaljai magyarlakta településeket járva gyönyörű dolgokat, egyebek mellett melegházakat, kertészeteket, traktorokat, gépeket látni lépten-nyomon, amelyek a magyarországi gazdaságfejlesztési támogatásnak köszönhetőek" - mondta.

A KMKSZ elnöke elítélte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hónapok óta folytat bűnügyi vizsgálatot szeparatizmus címén az Egán Ede gazdaságfejlesztési központ ellen, folyamatosan zaklatja és kihallgatásokra citálja a munkatársait, holott a szervezet működése teljesen törvényes, átlátható. Örvendetes, hogy a hatalmas nyomás sem tudta eltántorítani a magyar vállalkozókat attól, hogy pályázzanak – emlékeztetett. Brenzovics László, megköszönve a magyar kormánynak a gazdaságfejlesztési támogatást, arra kérte hallgatóságát, hogy minél többen vegyenek részt az ukrán parlamenti választáson, és szavazzanak a kárpátaljai magyarság jelöltjeire.

(MTI)