Kilenc magyar-egyiptomi üzleti megállapodás születik Orbán Viktor miniszterelnök kairói látogatása alatt, ezek összesen 126 milliárd forintnyi üzleti lehetőséget nyitnak meg magyar cégeknek az egyiptomi piacon - mondta Szijjártó Péter Kairóban a közmédiának, miután tárgyalt egyiptomi kollégájával, Számeh Sukrival.

Szijjártó Péter elmondta, a hivatalos látogatás alkalmával a  Magyarország és Egyiptom közötti gazdasági együttműködés dinamizálásáról szóló megállapodást ír alá a észak-afrikai ország nemzetközi együttműködési miniszterével.

Beszámolt arról is, hogy az Orbán Viktor kormányfő vezette magyar delegációval 61 vállalat 75 üzletembere érkezett Egyiptomba.

Kép letöltéseFotó: KKM / Paczolay Máté

Az egyiptomi államvasutak 700 vasúti kocsi beszerzésére készül, erre vonatkozóan - az Eximbank hitelezési hátterével - magyar vállalati részvételről születik megállapodás - részletezte.

Emellett aláírnak egy 9 millió eurós szerződést - folytatta Szijjártó Péter -, amely alapján a Ganz vállalat forgóvázakat fog szállítani szintén az egyiptomi vasutaknak.

A Rába és egyiptomi partnere pedig egy olyan közös vállalatot hoz létre, amelynek nyomán harci járművek és tehergépjárművek tengelyeit fogják közösen gyártani. Ez szintén 10 millió eurós nagyságrendű üzleti lehetőséget nyit a magyar vállalatnak az egyiptomi piacon - közölte a magyar diplomácia vezetője.

A közlekedési szerződések mellett informatikai, biztonságtechnikai és mezőgazdasági együttműködésről állapodnak meg a cégek.

Szijjártó Péter kiemelte: Egyiptom az észak-afrikai térségben az első számú biztonsági és gazdasági partnere Magyarországnak.

Egész Európának az az érdeke - mondta -, hogy Egyiptom továbbra is stabil maradjon, erős regionális szerepet töltsön be, mert ha Egyiptomnak ez a szerepe megbicsaklana, az a rendkívül törékeny közel-keleti helyzetre nagyon káros hatással lenne.

Ráadásul, ha az egyiptomi stabilitás megborulna, akkor bevándorlók milliói jelennének meg Európa kapuinál - hívta fel a figyelmet.

Mindezek miatt Magyarország az Egyiptom és az Európai Unió közötti együttműködés szorosabbra fűzését sürgeti, így szorgalmazza, hogy az EU-Egyiptom Társulási Tanács ülését azonnal hívja össze az unió. A magyar kormány javasolja azt is, hogy a korábban Egyiptommal szemben bevezetett, rendfenntartási eszközök beszerzésére vonatkozó korlátozó intézkedéseket oldja fel az EU - zárta nyilatkozatát a külgazdasági és külügyminiszter.

(MTI / KKM)