A kínai BYD 6,2 milliárd forintos beruházással hozza létre első európai elektromos buszgyárát Komáromban, amelyhez a kormány 925 millió forint támogatást ad - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter hozzátette, a termelés várhatóan már a jövő év elején beindul,

az első időszakban évi 200 buszt fognak gyártani. A beruházással két fordulóban összesen 300 új munkahelyet teremt a világ elektromos buszpiacának első számú vállalata

- tette hozzá.

A miniszter szerint az elektromos buszgyártás révén egyszerre erősödik a versenyképesség és járul hozzá Magyarország is a globális klímapolitikai célok eléréséhez.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Szijjártó Péter szerint most dől el, kik lesznek versenyképesek az új, digitalizáción, automatizált közlekedésfejlesztésen, elektromobilitáson alapuló ipari korszakban. Megjegyezte, az eddigi, alapvetően termelő ipari korszakban Magyarország sikeres volt, a régióban az első helyen áll a külföldi működőtőke-beáramlásnak a gazdaság teljesítményéhez mért arányában.

Mint mondta, már nem csak a nyugati tőkéért kell versenyezni az új ipari korszakban, hanem a keletről kiinduló tőkéért is. Egyre több távol-keleti vállalat néz új európai termelési kapacitások és helyszínek után - tette hozzá.

A mai nap fontos siker a keletről érkező tőkeberuházásokért folytatott küzdelemben, egy globálisan 210 ezer munkavállalót foglalkoztató cég hozza Magyarországra nemcsak gyártókapacitását, hanem kutatás-fejlesztési részlegét is - mondta.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Szijjártó Péter értékelése szerint látványosan fejlődik a kínai-magyar gazdasági együttműködés, a magyarországi kínai befektetések értéke már meghaladja a 3,5 milliárd dollárt. A kétoldalú kereskedelmi forgalom idén újra lendületet kapott, az első hét hónapban 20 százalékkal nőtt a magyar export Kínába, ezen belül az autóipar a legnagyobb húzóerő az élelmiszeripar mellett - ismertette.

Csielung Tuan, a Kínai Népköztársaság Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete arról beszélt, hogy a dízelüzemű járművek ideje "lassan lejár", ezért a BYD Komáromban modern technológiával környezetkímélő járműveket gyártó egységet fog létrehozni, a magyar munkaerő kiválóságára alapozva.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

Szerinte a beruházás mutatja Magyarország elkötelezettségét is a kínai gazdasági kapcsolatok iránt.

Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, a 20 millió euró értékű első európai összeszerelő központ helyének kiválasztása során fontos szempont volt Magyarország és Komárom központi elhelyezkedése, a buszgyártáshoz kapcsolódó mérnöki tudás és tapasztalat, valamint a kormány gazdasági növekedést támogató intézkedései.

Mint mondta, Magyarország a buszgyártás egyik nagy központja volt, ezzel a beruházással szeretnék hozzásegíteni ahhoz, hogy éllovas legyen az elektromos meghajtású buszok gyártásában.

Az új üzemben lesz a legmodernebb technológiákat alkalmazó festőműhely, kutatóközpont és tesztközpont is

- ismertette.

Elmondta azt is, hogy a tervek szerint a BYD további zéró-kibocsátású járművekkel is tervezi a piacralépést Európában. Molnár Attila, Komárom polgármestere azt emelte ki, hogy a BYD elnyerhetné a "leghűségesebb cég" díját is, mivel a Nokia-gyár bezárását követően is Magyarországon maradt, mint beszállító.

A mostani beruházás mérföldkő a város életében - jelentette ki, hozzátéve, hogy a város szempontjából kiemelten fontos a munkahelyteremtés, valamint a helyi adóbevétel növekedése miatt, ami megalapozza az önkormányzat fejlesztési lehetőségeit - mondta.

(MTI)