A magyar gazdaság folyamatos fejlődésének egyik alapját jelenti a hazai tulajdonban lévő termelő tőke megerősödése - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Jász-Plasztik Kft. jászberényi telephelyén, a cég új akkumulátorgyártó üzemének avatóján.

Különösen fontos, hogy a nemzetgazdaság "lelkét adó" kis- és közepes cégek szektora mellett egyre inkább lendületet kapjanak azok a 2-3 ezer embert foglalkoztató, tőkeerős vállalkozások, amelyek regionális szinten állják a versenyt, és az exportpiacokra a jó üzlet reményében tudnak kilépni - tette hozzá a politikus.

A 100 százalékos magyar tulajdonú jászberényi Jász-Plasztik Kft.-nél 10,3 milliárd forintból megépült akkumulátorgyártó üzem mintegy 350 embernek ad majd munkát, így a vállalat dolgozóinak összlétszáma hamarosan elérheti a 2800-at.

Szijjártó Péter kiemelte: a jászberényi beruházás két gazdasági célkitűzés megvalósítását is segíti, miszerint "legyünk termelési központ, és minél több csúcstechnológiát hozzunk ide". Az új üzemben ugyanis Magyarországon még nem gyártott akkumulátorok készülnek. ezzel a Jász-Plasztik Kft. egy új dimenzióba lépett, az autóipar közvetlen beszállítójává válhat.

Kép letöltéseFotó: Kovács MártonKKM

Úgy vélte, a cég jó döntését többek között az bizonyítja, hogy "mára az autóipar egyértelműen a magyar nemzetgazdaság zászlóshajójává vált, és nem túlzás kijelenteni azt sem: Magyarország az európai autógyártás egyik fellegvára".

"Ha valaki ezt túlzott magabiztosságnak gondolná, szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy az idei esztendő első hét hónapjában csak a járműipar termelési értéke megközelítette a 4000 milliárd forintot", ezzel ez az iparág  adja a hazai feldolgozóipar összteljesítményének 27 százalékát - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter kitért arra: örömmel tapasztalta, hogy a munkavállalók képviselőit is meghívták a rendezvényre. Mindez azt jelképezi, hogy ennél a cégnél tudják, nincs az a vezetői teljesítmény, amely a munkavállalói közreműködés nélkül sikert érhetne el - mondta.

Szabó Tamás, Jászberény fideszes polgármestere a város meghatározó eseményének is minősítette az üzemavatót, és példaértékűnek mondta a céggel való együttműködést.

Ifj. Kasza Lajos, a Jász-Plasztik Kft. tulajdonosa arról beszélt: az új Start-Stop rendszerű akkumulátorok gyártásához kivétel nélkül minden technológiát megújítottak a gyártókapacitás további bővítéséért, illetve a termékpaletta szélesítéséért.

Kép letöltéseFotó: Kovács MártonKKM

Az 1990-ben alapított Jász-Plasztik Kft. azóta is 100 százalékos magyar tulajdonú, családi vállalkozásként működik. A társaság két fő tevékenysége a műanyag fröccsöntés és az akkumulátorgyártás. A Jász-Plasztik Kft. fontos alkatrész-beszállítója a járműiparnak, az elektronika iparnak és a háztartási készülékeket gyártóknak. Vevői között olyan multinacionális vállalatok találhatóak, mint az Electrolux, a Samsung, a Jabil vagy a Volkswagen.

A cég Magyarországon nyolc településen végez gyártó tevékenységet, de a szlovákiai Galantán és a romániai Madarason is működtet egy-egy gyárat. A 24 évvel ezelőtt 17 fővel induló vállalkozás jelenleg összesen 2500 embert foglalkoztat, a cégnek közvetetten dolgozók száma pedig megközelíti a 6 ezret. A vállalat értékesítésének nettó árbevétele tavaly 65,1 milliárd forint volt, amelynek 23 százaléka exportból származott. Az idei első féléves adatok további jelentős növekedést vetítenek előre, miután a nettó árbevétel 2014 első felében 39,5 milliárd forintot tett ki.

Kép letöltéseFotó: Kovács MártonKKM

A most felavatott üzem 10,3 milliárd forintból épült meg, az összeg mintegy 30 százalékát európai uniós operatív programokból finanszírozták, 70 százaléka pedig önerő. Ezzel az akkumulátor-gyártás termelési kapacitása az eddigi évi 800 ezer darabról 1,5 millió darabra emelkedik, mintegy 350 embernek munkát adva, így a vállalat dolgozóinak összlétszáma hamarosan elérheti a 2800-at.

Az eseményen készült felvétel vágatlan változata megtekinthető a sajtószobában.

(MTI)