A rendkívül gyorsan változó világban nagy szükség van bátor vezetőkre, mert ők tudják erőssé tenni országainkat, nemzeteinket, Aleksandar Vucic pedig bátor vezető - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban Aleksandar Vucic miniszterelnök elnökjelölti kampányrendezvényén, ahol szerbül mondta el beszédét.

"Ha néhány évvel ezelőtt egy szerb elnökjelölt a magyar külügyminisztert hívta volna meg a kampánygyűlésre, minden bizonnyal azt gondolták volna róla, hogy elment a józan esze" - fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy mára ez a helyzet teljes mértékben megváltozott. "A történelmi feszültségektől terhelt viszonyunk történelmi barátsággá vált. A jószomszédi viszony, a barátság mindkettőnket erősít, a veszekedések, a konfliktusok pedig legyengítenek minket" - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy "a magyarok és szerbek közötti történelmi barátság létrehozása nagymértékben Aleksandar Vucic érdeme", aki olyan erőfeszítéseket tett és olyan kompromisszumokat vállalt, "amelyeket csak bátor emberek, bátor vezetők tudnak megtenni".

A külgazdasági és külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány és a magyar miniszterelnök sokat tett azért, hogy Magyarország erős legyen, Budapest érdeke pedig az, hogy Szerbia is erős legyen. Rámutatott, ehhez arra van szükség, hogy Szerbia minél gyorsabban haladjon előre az európai uniós integráció folyamatában.

Aleksandar Vucic az európai integráció mellett elkötelezett politikus - hangoztatta Szijjártó Péter, majd hozzátette, Magyarország segíteni fog Szerbiának ebben, mint ahogyan eddig is segített.

"Nagyon becsüljük mindazt, amit Önök az utóbbi időben az itt élő magyarokért tettek. A vajdasági magyarok számára biztosított jogok és lehetőségek igazán elérik az európai standardokat. Éppen ezért soha nem fogjuk hagyni, hogy Önöket bárki kioktassa a kisebbségi jogok vonatkozásában" - szögezte le Szijjártó Péter. Úgy folytatta: azt is megígéri, Budapest nem hagyja, hogy Szerbia integrációját bármely brüsszeli intézmény vagy bármely uniós tagállam blokkolja.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbiának kulcsszerepe van a nyugat-balkáni térség stabilitásában, a stabil és erős Szerbia nélkül ugyanis nincs regionális stabilitás sem. "Ezért szurkolunk mi Aleksandar Vucicnak a szerbiai elnökválasztáson" - zárta szavait Szijjártó Péter.

A belgrádi kampányrendezvényen felszólalt Alfred Gusenbauer egykori osztrák kancellár, valamint Gerhard Schröder volt német kancellár is, aki az európai integráció folytatását, valamint a térségbeli országok megbékélésének fontosságát hangsúlyozta.

Aleksandar Vucic felszólalásában köszönetet mondott a külföldi támogatásért. Kiemelte: Szerbia előtt számos kihívás áll, sok feladatot kell még teljesítenie.

"Mindenki elnöke szeretnék lenni" - fogalmazott a politikus, majd hozzátette, hogy kötelessét mindig komolyan fogja venni, és nem adja fel semmilyen elé kerülő akadály miatt.

Az elnökválasztást április 2-án tartják Szerbiában, a közvélemény-kutatások szerint a legtöbb szavazatra - a voksok akár több mint felére - Aleksandar Vucic számíthat.

(MTI)