A keleti nyitásnak számokban is megmutatkozó eredménye van Szijjártó Péter szerint. A "rajtunk kívül álló tényezők miatti" kiesés a keleti országokba irányuló export értékét 1,6 milliárd dollárral csökkentette, de azt a régió más országaiba történt kivitel növekedése 600 millió dollárral részben ellensúlyozta.

A külgazdasági és külügyminiszter erről a Népszava hétfői számában megjelent interjúban beszélt.

Elmondta: az embargó miatt 15 százalékkal visszaesett az oroszországi export, ami 510 millió dollár mínusz. Ukrajnában 10 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye, így oda 12 százalékkal, 310 millió dollárral csökkent a magyar export. Eközben a Nokiát bezárták Komáromban tavaly, amivel az arab relációban 820 millió dollárral visszaesett a híradástechnikai export.

"Tehát egy globális vállalati döntés, egy háború a szomszédban, plusz egy azzal kapcsolatos uniós szankciós döntés 1,6 milliárdot kivett a keleti exportból, ehhez képest volt mínusz 1 milliárd a vége" - fogalmazott Szijjártó Péter.

"A kép összetett; nem akarok rózsaszín felhőket festeni, mert nincs rá okunk. De igenis vannak erőfeszítések, amelyek eredményesek" - tette hozzá.

"Ha egy ország gazdasági teljesítménye azért olyan, mert van valamilyen társadalmi, politikai berendezkedés, ami idegen a mi felfogásunktól, akkor azt nem tudjuk követni. Akkor azt kell mondani, hogy sajnos ilyen áron mi nem fogunk ilyen teljesítményt nyújtani" - jelentette ki a külügyminiszter a lap felvetésére, hogy azért illették-e kritikával Magyarországot, mert Oroszország mintaállam a magyar kormányfőnek.

Szijjártó Péter szerint Orbán Viktor kijelentését, miszerint meg kell nézni, hogy bizonyos országok mitől lettek ilyen sikeresek, rendre megmásítják.

"Nem azért kell ezeket megnézni, mert feltétlenül követni akarjuk őket, vagy mindent pontosan ugyanúgy akarunk csinálni, mint ők. De meg kell vizsgálni, hogy ezek az országok mitől olyan sikeresek, milyen háttere van ennek, amit adott esetben fel tudunk használni, amit be tudunk építeni a gondolkodásunkba, amit a magyar viszonyok között magyarra lefordítva esetleg alkalmazni lehet" - magyarázta Szijjártó Péter.

Arra a kérdésre, hogy milyen nyitásnak köszönhetően ad interjút a Népszavának, Szijjártó Péter kifejtette, hogy komolyan gondolta, amit már hivatalba lépésekor is képviselt: a külpolitika csak akkor lehet eredményes, ha "nem is egyetértés, de legalább megértés vagy megértésre törekvés van a belpolitikai szereplők körében".

"Olyan váratlan és mind mélységükben, mind sebességükben durva változások zajlanak ugyanis a világban, amelyek soha nem látott szükségességét vetik fel annak, hogy a külpolitika területén, ha nem is teljes egyetértés legyen, de legalább értse mindenki: mi miért történik, és arra a kormány miért úgy és miért akkor reagál" - tette hozzá.

(MTI)