A keresztény közösségek, ahogy mások is, szörnyű veszélyben vannak a Közel-Keleten az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tevékenysége miatt, amely fel akarja számolni őket - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Etnikai és Vallási Erőszak a Közel-Keleten című nemzetközi konferencián Madridban szerdán.

A tárcavezető felszólalásában hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek kötelessége a térségből elmenekült keresztény családok hazatérésének segítése.

Kép letöltéseFotó: Szabó Árpád/KKM

Mint mondta, ez kritikus és alapvető kérdés, amelynek megvalósulásához két feltételnek kell teljesülnie: az első a biztonság és béke garantálása az ENSZ révén adminisztratív zónákban, a második pedig a lerombolt területek újjáépítése, amelyhez valódi és határozott programok kellenek, és ebben a segítségben minden országnak - akár keresztény, akár nem - részt kell vennie.

"Nincs vesztegetnivaló idő" - hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter beszédében kiemelte: az elüldözöttek biztonságos hazatérésének lehetővé tétele mellett a nemzetközi közösség további fontos feladata, hogy a vallási közösségek ellen elkövetett bűnöket a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) kell kivizsgálnia és megbüntetnie. Felidézte, hogy ez ügyben sürgős felhívást intézett a magyar kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsához.

A politikus a fontos feladatok között beszélt az IÁ elleni harc fontosságáról, amely a valaha volt "legkegyetlenebb" terrorszervezet.

Megjegyezte, hogy Magyarország jelenleg 150 fős katonai kontingessel vesz részt a dzsihadisták elleni harcban, de a magyar parlament tervezi, hogy ezt 200 főre növelni 2019-ig. Az Iszlám Állam elleni harc érdekében az iraki kormány 2014 júniusában az ENSZ tagállamaihoz fordult segítségért. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére - az Országgyűlés döntése nyomán - 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz. Az Országgyűlés által 2015-ben elfogadott javaslat egy maximum 150 - váltási időszakban 300 - katonából álló magyar kontingens iraki állomásoztatásáról szólt, 2017. december 31-ig tartó mandátummal. Az Országgyűlésnek idén áprilisban benyújtott határozati javaslat szerint a Magyar Honvédség legfeljebb 200 - váltási időszakban 400 - fős katonai kontingenst állomásoztatna Irakban, a kontingens partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, őrző-védő és csapatkísérő feladatokat látna el.

Kép letöltéseFotó: Szabó Árpád/KKM

Szijjártó Péter beszámolt arról is közel-keleti keresztények támogatásáról szóló kormányzati döntésekről: Magyarország 1,9 millió euróval segíti 200 iraki keresztény család lerombolt házának újjáépítését, 470 ezer euróval támogatja a keresztény közösséget ellátó kórház gyógyszervásárlását, 400 ezer euróval keresztény iskola építését, és 500 ezer eurót fordít humanitárius segítségre a szíriai antiókhiai patriarchátusban. Továbbá egy-egy millió euróval támogatják szíriai katolikus és ortodox egyházat. Emellett Magyarország 100 ösztöndíjas helyet biztosít az üldözött keresztények gyermekei számára a magyar felsőoktatásban.

A magyar külügyminiszter arról is beszámolt, hogy a magyar kormány külön államtitkárságot hozott létre, hogy monitorozza a keresztény közösségek helyzetet a térségben.

"Mindig felemeljük a szavunkat, amikor tudomásunkra jut, hogy van bármiféle üldözés a keresztény közösséggel ellen a térségben" - jelentette ki Szijjártó Péter.

(MTI)