Hasonló európai támogatás híján a kínai források a legkedvezőbbek a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítéséhez, de ennek költségét csak a közbeszerzés végeztével lehet pontosan felmérni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a minisztérium más témában tartott sajtótájékoztatóját követően újságírói kérdésre válaszolva.

A miniszter ismertette, hogy dolláralapon, 2,5 százalékos kamatra 18 éves futamidővel infrastrukturális beruházásra nincs a kínaival versenyképes hitellehetőség. Szijjártó Péter az ajánlatok beérkezéséig nem kívánta az építési költségek becsléseit kommentálni és hangsúlyozta, hogy a beruházók versenye leszoríthatja az árakat, ezért Magyarország érdeke az, hogy minél többen versenyezzenek a projekt megvalósításáért.

Hangsúlyozta, hogy a kínai áruforgalomért folytatott versenyben nem Magyarország az egyetlen szereplő, de a kormány azt szeretné elérni, hogy minél több kínai áru itt érkezzen Európába és innen induljanak tovább a nyugati piacokra.

Szijjártó Péter szerint egy óránként 160 kilométer megtételére alkalmas, villamosított vasúti összeköttetés a szomszédos állam fővárosával mindenképpen nyereség Magyarország számára, ezért érthetetlennek nevezte azokat az érveket, amelyek Magyarország érdekét kérdőjelezik meg a beruházásban.

A megvalósíthatósági tanulmány titkosításáról a titokgazda, vagyis a MÁV Zrt. döntött és érthető, ha ezt a dokumentumot nem kívánja a regionális versenytársakkal megosztani - tette hozzá.

Orbán Viktor szerdai berlini előadásáról szólva Szijjártó Péter közölte, hogy a miniszterelnök az 50 legjelentősebb német vállalat vezetője előtt tartott előadást a magyar kormány gazdasági intézkedéseiről. Az évente megrendezett találkozó fővendége tavaly Emanuelle Macron francia elnök volt, idén Orbán Viktor mellett a brit pénzügyminiszter és a spanyol külügyminiszter is tartott előadást.

A magyar kormányfő berlini előadása azért is jelentős, mert a német gazdasági kapcsolat kulcskérdés Magyarország számára. Hozzátette, hogy a külföldi működőtőke több mint 28 százaléka Németországból érkezik, 6 ezer német vállalat 300 ezer magyar munkavállalót foglalkoztat.

(MTI)