A munkanélküliség elleni harcban részt vevő vállalatok számíthatnak a kormány támogatására - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kazincbarcikán, a Green Plan Energy Környezetvédelmi Kft. szerződésátadási ünnepségén.

A magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy 904 magyar vállalat kötelezte el magát beruházások megvalósítása mellett a jelenlegi nehéz időszakban, és összesen 425 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre, amivel 155 ezer munkahelyet védenek meg - emelte ki. Magyarország élen jár a környezetvédelemben is, a világ 21 országa között van, amely úgy tudta növelni gazdasági teljesítményét, hogy közben csökkentette szén-dioxid-kibocsátását - mutatott rá a miniszter. Szijjártó Péter kifejtette: a Green Plan Energy Kft. a teljes magyar napenergia-szektor jövőbeli versenyképessége szempontjából meghatározó technológiai fejlesztést hajt végre. A vállalat 593 millió forintos beruházásához 282 millió forintos támogatást biztosít a kormány, ezzel 89 munkahelyet védenek meg - jelezte. Magyarország célja, hogy 2030-ra a hazai villamosenergia-termelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes legyen, ezt nukleáris energiával és napenergiával lehet elérni. A napenergia-termelésben szükség van olyan új technológiákra, amelyekkel versenyképessé tehető a szektor - hangsúlyozta a miniszter. Mint mondta, a Green Plan Energy olyan gépsorokat szerez be, amelyek forgó tartószerkezetekkel látják el a földre telepíthető napelemeket, így a napenergiát felhasználó táblák úgy tudnak forogni a napsütéses órákban, hogy a lehető legjobb energiatermelési teljesítményt tudják leadni. A vállalat által behozott innováció 20 százalékkal növeli a napenergia cellák energiatermelését - jegyezte meg, hozzátéve, hogy ezeket az eszközöket korábban külföldről kellett beszerezni. Úgy fogalmazott, olyan terméket gyártanak majd Kazincbarcikán, amely iránt nemcsak a magyar, hanem a globális energiagazdaságban is nagy igény lesz. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye kivételes hely Magyarországon, sokáig a legfejletlenebb térségként beszéltek róla, de 2010 óta 72 százalékkal nőtt itt az ipari termelés, és mára az országban a negyedik legtöbb beruházás ebben a megyében valósul meg. A jelenlegi nehéz helyzetben 39 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalat kötelezte el magát beruházások mellett, összesen 20 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre a megyében, amellyel 11 500 munkahelyet védenek meg, ehhez a kormány több mint 9 milliárd forint támogatást biztosít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

(MTI)