A kubai hatóságok kanadai állampolgárnak tekintik a balesetben meghalt magyar házaspárt, így kezelik az ügyet - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn újságíróknak, Budapesten.

Az Index hétfőn arról a kanadai CBS híre alapján, hogy a kanadai Winnipegben élő házaspár, Boda János és Boda Rózsa életét vesztette egy balesetben Kubában. A házaspár azért utazott Kubába, hogy megünnepeljék a férj ötvenedik születésnapját. Január ötödikén a férj mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért mentőt hívtak, hogy a közeli kórházba szállítsák. Vele tartott a felesége is, útközben azonban a mentőautó karambolozott, a balesetben a házaspár meghalt. Három gyermeket hagytak maguk után.

A kanadai cikk szerint Boda János Magyarországon született és nőtt fel, azután Kanadában telepedett le. Húsz évvel ezelőtt Magyarországon járt és akkor ismerte meg későbbi feleségét - olvasható az Index írásában.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a két személy kanadai útlevéllel érkezett Kubába, és abban nincs utalás más állampolgárság feltételezésére.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az elhunytaknak három gyerekük van, közülük kettő kiskorú, és a rendelkezésre álló információk szerint ők Kanadában élnek. Ugyanakkor nincs információ arról, hogy a szülők kértek-e a gyermekeknek magyar állampolgárságot, ami hamarosan kiderül, és az is, hogy Magyarországnak milyen lehetősége lesz a segítség nyújtására - fűzte hozzá.

Ha a gyerekek közül bármelyik magyar állampolgár is, akkor is csak korlátozottan lehet magyar segítséget nyújtani, annyit, amennyi a kanadaiak megengednek - mondta.

Szijjártó Péter közölte: Magyarország mindkét kanadai képviseletét - a nagykövetséget és a torontói főkonzulátust - utasította, hogy azonnal vegyék fel a kapcsolatot a kanadai hatóságokkal a segítségnyújtás tisztázása érdekében.

(MTI)