A legmagasabb technológiai színvonalon teljesítő világvállalatok is bíznak Magyarországban, a beruházási környezetben és a magyar emberekben - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a veszprémi Continental Tesztpálya hivatalos megnyitóján csütörtökön.

Szijjártó Péter kiemelte: Kelet-Európa legnagyobb járműdinamikai tesztpályája épült Veszprémben, a 9,7 milliárd forintos beruházás 130 új munkahelyet teremt, amelyhez a kormány 1,460 milliárd forintos támogatást nyújtott. A beruházás javítja a cég nemzetközi versenyképességét, Magyarország mint fókuszország helyzetét és megerősíti a veszprémi fejlesztési központ szerepét a Continental globális működésében - tette hozzá. Kitért arra is, hogy a fejlesztés azért is jelentős, mert a koronavírus-járvány után a kapacitások újraelosztásáért "éles és tétre menő" globális verseny indul meg a világgazdaságban. Ezért kulcskérdés a kormány számára hogy Magyarország a jelenlegi nehéz időszakban is fenntartsa működőképességét - közölte.

A jelenlegi helyzet kiváló lehetőséget jelent a magyar gazdaság dimenzióváltásának felgyorsítására és minél gyorsabb végigvitelére. A korábban szinte kizárólag termelésre fókuszáló magyar gazdaság egyre inkább mozdul el a tudás által vezérelt kutatás-fejlesztésre alapuló gazdasági tevékenységek irányába - mondta a miniszter. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az autóipar mindig is a magyar gazdaság zászlóshajója volt, amelynek termelési értéke tavaly rekordértékre, 9500 milliárd forintra nőtt, egy év alatt 12 százalékos emelkedést ért el. Ez azt jelenti, hogy a magyar ipari kibocsátás 30 százaléka már ebből a szektorból származik - tette hozzá. Magyarország nemzetközi versenyképességét nem csökkentette a világjárvány - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Az első hét hónapban a magyar autóipar 90 százalékos exporthányaddal dolgozott - tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, a német vállalatok mindig is fontos szerepet játszottak a magyar gazdaság teljesítményében, a Continentalnak 8000 magyar család köszönheti megélhetését.     Felidézte: a Magyarországra érkező külföldi beruházások negyede német, hatezer német vállalat háromszázezer magyar embernek ad munkát, és most is 24 német vállalathoz köthető beruházásról tárgyal a kormány. Pápai Tamás, a veszprémi Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a veszprémi gyár 2050 dolgozójának mintegy fele fejlesztő és mérnöki munkakörökben dolgozik, akik valós környezetben próbálhatják ki azokat a rendszereket és termékeket, amelyeket Veszprémben készítenek.

Videoüzenetben üdvözölte a fejlesztést Matthias Matic, a Continental járműdinamikai üzletágának vezetője is, aki kiemelte: az új pálya a korábbinál jobb lehetőségeket biztosít a fejlesztések tesztelésére. Pék Zoltán, a veszprémi Continental Automotive Hungary Kft. Fejlesztési Központjának vezetője elmondta: az új 27 hektáros tesztpálya öt modulból áll. A pályán kialakítottak egy 210 méter átmérőjű dinamikai felületet, egy 150 méteres locsolt kerámiafelületet amely a jégnél is jobban csúszik. A pálya rendelkezik egy 10 százalék döntöttségű, közel 500 méter hosszú gyorsítósávval, hat különböző meredekségű dombbal, 825 méter hosszú locsolható aszfaltpályával, ahol 150 km/órás maximális sebesség érhető el. A Continental 30 éve van jelen Magyarországon, 10 helyszínen - 7 gyárral és 3 irodával - mintegy 8000 munkavállalót foglalkoztat. A Continental az elmúlt 10 évben több mint 500 millió euró, azaz közel 170 milliárd forint értékben ruházott

(MTI)