A magyar gazdaság a magyar emberek munkájától lesz sikeres - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Pannon Sütő Kft. szerződésátadási ünnepségén csütörtökön Várpalotán.

Szijjártó Péter megállapította: ahhoz, hogy az emberek dolgozhassanak, egészség kell, és az, hogy legyen munkahelyük. Ezért döntött úgy a kormány, hogy a munkahelyeket megvédeni és új munkahelyeket létrehozni képes vállalatokat támogat, azaz a munkanélküliség finanszírozása helyett a munkanélküliség elleni harcot kívánja finanszírozni - hangsúlyozta.

Tájékoztatása szerint 904 vállalat kötelezte el magát beruházások végrehajtása mellett, összesen 425 milliárd forintnyi fejlesztéssel 155 ezer munkahelyet tartanak meg. Kiemelte: a koronavírus-járvány első hullámának tapasztalatai szerint az az ország tud igazán erős lenni, amely saját termelési kapacitással rendelkezik például az egészségügyhöz, az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközökből, amelynek saját raktározási, légi szállítási kapacitása van, és legalább ilyen fontos, hogy önellátási képességgel rendelkezik élelmiszerekből.

Szijjártó Péter közölte: a világjárvány első hulláma alatt soha nem volt ellátási nehézség Magyarországon, ami mutatja a magyar élelmiszeripar fejlettségét és erejét. Rámutatott: tavaly 10 százalékkal nőtt a magyar élelmiszeripar termelési értéke, és az idei első hét hónapban is 9 százalékos növekedésre volt képes. Az élelmiszeripar 140 ezer embernek ad ma munkát, és a legtöbb beruházást az elmúlt hónapokban az élelmiszeripari vállalatok vállalták - tette hozzá. A miniszter azt is elmondta: Veszprém megyében 29 vállalkozás 13,4 milliárd forintnyi beruházást hajt végre a versenyképességet növelő program részeként 6,4 milliárd forintos kormányzati támogatással, megvédve 5200 munkahelyet. A megyében az elmúlt 10 évben a munkanélküliség 13-ról 4 százalékra csökkent, míg az ipari termelés két és félszeresére nőtt - tette hozzá.

A várpalotai központú Pannon Sütő Kft. 432 millió forintos beruházásához a kormány 216 millió forinttal járult hozzá. Dömény Zoltán, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta: Veszprém megye legnagyobb sütőipari cégeként Várpalotán, Pápán, Sümegen és Tapolcán közel 250 munkavállalót foglalkoztatnak.

A koronavírus-járvány első hulláma után szeptemberre újra elérték, sőt eggyel meg is haladták a március 15-i létszámot. Üzemeikben a nagy hozzáadott értéket képviselő termékek közül kalácsból több mint ötmilliót, sajtoskifliből pedig több mint tizenkétmilliót gyártottak tavaly - mondta. Hozzátette: az elmúlt 12 évben osztalékot nem vettek fel, nyereségüket fejlesztésre fordították. A 432 millió forintos beruházás részeként több mint 120 millió forint értékben korszerűsítik telephelyeiket, új gépeket vásárolnak - dagasztó- és nyújtógépeket, kelesztőberendezést, kiflisodrót - valamint a várpalotai logisztikai központjukban új, 150 raklapos fagyasztókamrával megháromszorozzák jelenlegi fagyasztókapacitásukat.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a vállalat "biztos kenyeret ad nemcsak munkavállalóinak, hanem a térségben élőknek is". Hozzátette: a cég támogatásával a kormány ahhoz is hozzájárul, hogy a lakossági ellátás zavartalan legyen.

(MTI)