Magyarország fenntartható fejlődése szempontjából fontos, hogy az országban 2010 óta kialakított termelésalapú gazdaság tudásra és innovációra épülő gazdasággá váljon - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a parlament fenntartható fejlődés bizottságában hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette: ha ez nem sikerül, az ország elveszítheti az elmúlt években szerzett versenyelőnyét. Kiemelte, hogy a sikeres átállás érdekében a digitális átalakulásban, illetve a dolgok internete - ami hálózatba kötött, egymással kommunikálni képes eszközöket takar - technológiai újításainak alkalmazásában Magyarország Európa vezető országai közé akar kerülni.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

A miniszter szerint az autóipar átállása jelenti a vízválasztót az ország gazdasági növekedésének fenntarthatósága szempontjából, ezért a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar gazdaság gerincét adó iparágat sikeresen léptesse be az új, innovatív gazdasági korszakba.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az innovatív technológiák felhasználása határozza meg egy-egy nemzetgazdaság sikerét, ezért fontos, hogy Magyarország az Irinyi-tervnek és a Digitális jólét programnak köszönhetően élen járjon a digitális fejlesztésekben. Szavai szerint a kormány arra törekszik, hogy Magyarország töltse be a vezető szerepet a térségben az 5G technológia fejlesztésében, mindennapi elterjesztésében. Hozzátette, hogy a technológia fejlesztése nagyban meghatározza az autonóm járművek fejlesztési irányait is.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

A tárcavezető elmondta, hogy az ENSZ által korábban meghatározott fenntartható fejlődési célok elérésében tett eredményekről Magyarország a jövő héten New Yorkban számol be először, úgynevezett önkéntes országjelentés formájában. A rendezvényen a víz és a migráció kérdése is kiemelt szerepet kap, és megjegyezte, a vízzel kapcsolatos feszültségek - amelyek hátterében a népesség növekedése, a klímaváltozás, illetve politikai okok állnak - világszerte 2 milliárd embert érintenek.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, a következő időszak technológiai és politikai folyamatainak kedvező irányú alakításában az éghajlatvédelem mellett elkötelezett, illetve a vízgazdálkodás terén nagy tapasztalattal rendelkező országok játszanak majd fontos szerepet. Szijjártó Péter szerint Magyarország is ebbe a körbe tartozik, és emlékeztetett arra, hogy Magyarország ratifikálta első alkalommal az Európai Unióban a kiotói egyezményt, valamint, hogy 2019-ben ismét az országban rendezik meg a víz világtalálkozót.

Kép letöltéseFotó: Kovács Márton/KKM

A tárcavezető beszélt az ország energetikai helyzetéről is, és kiemelte, hogy a nukleáris energia olcsó, tiszta és biztonságos energiaforrás, amely ma az ország villamos energia felhasználásának 40 százalékát fedezi, a paksi atomerőmű bővítését követően pedig ez az arány jelentősen emelkedni fog. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a nukleáris energia termelésének növelésére a jelenlegi alacsony energia árak fenntartásához is szükség van.

Szijjártó Péter kifejtette, világszerte 60-65 millió ember érintett a migrációban, jelentős részük a vízhiányhoz kapcsolódó problémák miatt hagyta el az otthonát. Ez a szám pedig a miniszter szerint tovább nő majd. Közölte, a vízkérdés megoldásában Magyarország vízgazdálkodási tapasztalataival segíthet.

(MTI; kormany.hu)