Az Egyesült Államok és Magyarország kormánya közötti védelmi együttműködés megújítása során az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a magyar szuverenitás ne sérülhessen - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.

Szijjártó Péter elmondta, már a szövegjavaslat preambulumában is több ponton utalnak magyar jogszabályokra. Emellett az ország NATO-s és európai uniós kötelezettségeivel is összhangban van a szöveg - fűzte hozzá.

A mostani megállapodás az 1997-ben kötött szerződés modernizálása, ahhoz képest csak néhány újdonságot tartalmaz. Új elem például, hogy rögzíti, az Egyesült Államok infrastrukturális fejlesztéseket hajtana végre magyarországi honvédségi objektumokban: Tatán, Várpalotán, Kecskeméten és Pápán.

A miniszter kiemelte: a külföldi csapatmozgások, külföldi csapatok állomásoztatásáról szóló alaptörvényi rendelkezéshez ragaszkodtak, ez okozott csúszást a tárgyalásokban. Kiemelte: minden egyes csapatmozgást, műveletet, jelentősebb katonai aktust a továbbiakban is a megfelelő közjogi aktusnak kell megelőznie.

Szijjártó Péter kiemelte: fontos szempont volt a büntetőhatóság kérdése. E tekintetben is a jelenleg hatályban lévő megállapodást őrizték meg. Magyarország lemond az elsődleges büntetőjog hatályosságáról, súlyos bűncselekmény esetén van másként.

Mint hozzátette: az Egyesült Államok hasonló megállapodást kötött az elmúlt időszakban három másik országgal is, Lengyelországgal, Romániával és Bulgáriával. Mindegyik ország parlamentje ratifikálta azt. Három tárgyalás zajlik jelenleg is, Magyarország mellett Szlovákiával és Norvégiával.

A miniszter elmondta, az Egyesült Államok és Magyarország között kétoldalú kapcsolatok három pillére közül eddig kettő - a védelmi és a gazdasági - jól működött. A politikai kapcsolatokat viszont teljesen újra kellett építeni. A két ország közötti kétoldalú kapcsolatok vonatkozásában teljesen új korszak kezdődött, amikor a jelenlegi republikánus elnököt választották meg az amerikaiak - közölte Szijjártó Péter.

A két ország katonai együttműködését szabályozó úgynevezett Védelmi Együttműködési Megállapodás (Defense Cooperation Agreement, DCA) megújításáról szóló első tervezet 2017 novemberében készült. Tavaly februárban döntöttek arról, hogy magyar részről a Külgazdasági és Külügyminisztérium felel a tárgyalásokért. Az amerikai külügyminiszter közelmúltbeli látogatása nyomán született meg a jelenlegi szövegtervezet.

A miniszter jelezte: a tárgyalódelegációk által lezárt szöveg csak javaslat, ha a kormány aláírja, a parlament ratifikációjára van szükség a hatályba lépéshez; ezt megelőzően viszont kérik az Országgyűlés honvédelmi bizottságának véleményét.

Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke az Egyesült Államok magyarországi - jellemzően a kecskeméti repülőteret érintő - beruházásairól tett fel kérdéseket.

Erre válaszolva Benkő Tibor honvédelmi miniszter az érintett szabályozást idézve leszögezte: az építmények Magyarország tulajdonában maradnak.

Kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, a közép-hatótávolságú légvédelmi rendszerről egyeztetnek jelenleg. Azt is elmondta, hogy az Airbus Magyarország keleti részében egy helikopter alkatrészek gyártását lehetővé tevő gyár megépítéséről döntött. Két magyarországi helyszín van még versenyben - közölte.

(MTI)