A német politikai vezetők is elismerik a külső határok védelmének fontosságát, és elismerik Magyarország teljesítményét, függetlenül attól, hogy melyik politikai oldalhoz tartoznak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Stuttgartban folytatott tárgyalásai után.

A miniszter a baden-württembergi tartományi fővárosban folytatott politikai megbeszéléseit értékelve elmondta, hogy a német politikai vezetők ma már a "politikai palettán" elfoglalt helyüktől függetlenül "pozitív hangnemben beszélnek a magyar határőrizeti intézkedésekről, elismerik azok szükségességét és jogosságát".

Szijjártó Péter a Kereszténydemokrata Unió (CDU) mellett a liberális FDP és a Zöldek magas rangú vezetőivel is tárgyalt. Utóbbiakkal kapcsolatban az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában kiemelte: a "paletta ellenkező oldalairól" azt a megerősítést kapta, hogy "tisztában vannak azzal, hogy Magyarország a határvédelmi intézkedéseivel nemcsak saját magát, hanem egész Európát, benne Nyugat-Európát és Németországot is megvédte".

Az illegális migráció "bizonyos aspektusairól ugyan továbbra is vitában állunk egymással, de teljes az egyetértés abban az alapvető kérdésben, hogy az európai külső határok megvédése rendkívül fontos" - mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy a német politikai szereplők és a magyar kormány között "közös gondolkodás" kezdődött arról, hogy miként lehet minél inkább délre tolni az "európai védelmi vonalakat", hogyan lehet megállapodásokat kötni azon afrikai és közel-keleti országokkal, amelyek most még tranzitországok, de az EU támogatásával képessé válhatnak arra, hogy megállítsák az illegális migrációt határaiknál.

Mindez azt mutatja, "egyetértés van közöttünk, hogy folyamatosan dolgoznunk kell azon, hogy az európai védelmi vonalakat egyre inkább délebbre toljuk" - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter a Zöldek és a CDU koalíciója által vezetett Baden-Württembergben tárgyalt mások mellett Klaus-Peter Murawskival (Zöldek), a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszterrel, Guido Wolf CDU-s igazságügyi és európai ügyekért felelős miniszterrel, és a tartományi parlament (Landtag) liberális frakciójának vezetőjével, Hans-Ulrich Rülkével. Megbeszélést folytat a CDU és a bajor testvérpárt, a CSU közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőcsoportjának vezetőjével, Volker Kauderrel is.

Szijjártó Péter egynapos baden-württembergi látogatása során Tuttlingenben beszédet mond a Binder nevű orvosi műszereket gyártó vállalat új üzemének felavatásán, Stuttgartban pedig tárgyalt a tartomány legnagyobb vállalatainak vezetőivel. Gazdasági témájú megbeszélésiről szólva kiemelte, hogy Baden-Württemberg Magyarország második legfontosabb gazdasági partnere a német tartományok közül, a Daimler, a Bosch és számos további vállalat magyarok tízezreinek ad munkát.

Ezért is fontos, hogy "közösen keressük a válaszokat" a digitális átalakulással kezdődött "új világgazdasági korszak" kihívásaira - tette hozzá, kiemelve, hogy "a digitális gazdaságra történő átalakulás németországi zászlóshajói" mind rendelkeznek jelentős magyarországi kapacitásokkal, amelyeket tovább is akarnak bővíteni.

Így a digitális átállásban "Magyarország és Németország sikere kölcsönösen feltételezi egymást" - mondta a miniszter.

(MTI)