Magyarország a nyugati értékközösséghez tartozik, amiből kötelességek is fakadnak, és ezeknek meg kell felelni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.

A tárcavezető kifejtette: az Iszlám Állam (IÁ) elleni küzdelmet fokozni kell, mert a közel-keleti térség további destabilizálása közvetlen, kedvezőtlen hatással jár Európa biztonságára, valamint azért is, mert meg kell állítani azt „az esztelen öldöklést”, amelyet a szervezet folytat a Közel-Keleten, és e folyamat jelentős részben ráadásul az ott élő keresztény közösség ellen irányul.

Szijjártó Péter emlékeztetett: létrejött egy nyugati koalíció az Egyesült Államok vezetésével, és jelenleg ez harcol az IÁ ellen, miután az iraki kormány tavaly az ENSZ-hez fordult kérve a nemzetközi közösség segítségét. Magyarország a nyugati értékközösséghez tartozik, és ebből kötelességek is fakadnak, amelyeknek meg kell felelnie – magyarázta.

Hangsúlyozta: ezért kéri a kormány a parlamenti pártokat, hogy fontolják meg annak a lépésnek a támogatását, hogy növeljék az ország hozzájárulását az IÁ elleni nyugati koalíció erőfeszítéseihez. A nyugati szövetség eddig öt kiképzőbázist hozott létre Irak területén, ezekkel védelmi feladatok is járnak, és az északi, kurd régióban található Erbíl mellett is van egy ilyen bázis, a magyar katonák ennek a védelmi feladatait láthatnák el – mondta. Hozzátette: ehhez 100-150 katonára lenne szükség.

A miniszter közölte: mivel nem hivatalos ENSZ- vagy NATO-felhatalmazás alapján zajló műveletről van szó, a parlament kétharmados döntésére van szükség ehhez a lépéshez. Ezért kéri a kormány a parlamenti pártoktól, hogy minél előbb döntsenek az ügyben, hogy Magyarország a nyugati értékközösséghez való tartozásából fakadó kötelességeinek is meg tudjon felelni – fogalmazott.

Megjegyezte: a magyar katonáknak már megvannak a szükséges tapasztalataik, hiszen Afganisztánban a kabuli repülőtér védelmét látták el, és a Nyugat-Balkánon is végeztek már hasonló feladatokat.

Azzal kapcsolatban, hogy egy svájci lapnak Vona Gábor (Jobbik) úgy nyilatkozott, hogy Magyarországnak Svájchoz hasonlóan semlegesnek kellene lennie, Szijjártó Péter kijelentette: erről szó sem lehet. Vannak ugyan ilyen törekvések Magyarországon, de az ország a nyugati értékközösséghez tartozik, büszke tagja a NATO-nak és az EU-nak – közölte. Úgy látja, a világban most zajló események, változások minden eddiginél fontosabbá tették, hogy a világ legerősebb katonai szövetségéhez tartozik Magyarország.

Azt illetően pedig, hogy csehországi lapértesülések szerint Oroszország keresi a lehetőségét annak, hogy Magyarországgal és Görögországgal szemben enyhítsen az élelmiszerembargón, a tárcavezető azt mondta: Magyarország nem kér és nem is fogad el semmilyen különleges elbánást ebben az ügyben. Az EU egyik legfontosabb erőssége az egysége, és Magyarország semmi olyan lépést nem tesz, amely az unió egységének megbontását eredményezné – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

(MTI)