Magyarországnak a szomszédos országok közül Szerbiával van a legjobb diplomáciai és gazdasági kapcsolata, a gazdasági együttműködés is Belgráddal a legjelentősebb a nyugat-balkáni országok közül - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság szabadkai ülését követően.

A bizottság a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztéséről, a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal kiépítéséről, új határátkelők megnyitásáról, a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok bővítéséről, valamint a szerb és a magyar gázvezetékek fejlesztéséről és összekapcsolásáról egyeztetett.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly majdnem elérte a kétmilliárd eurót, és az idei év első hét hónapjában 32 százalékkal növekedett, aminek nyomán a magyar export is 19 százalékos bővülést tudott felmutatni - emelte ki Szijjártó Péter, a vegyes bizottság magyar elnöke. Hozzátette: a magyar export jelentősen meghaladja a Szerbiából származó importot.

Kép letöltéseFotó: Molnár Edvárd/MTI

A kétoldalú gazdasági kapcsolatoknak további lendületet adott a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programja, amelynek keretében néhány nappal ezelőtt 23 nagy, munkahelyteremtő beruházás támogatásáról írt alá szerződést a magyar kormány a pályázókkal, összesen 90 millió euró értékben - mondta a miniszter.

Szijjártó Péter örömtelinek nevezte, hogy az OTP egy bankfelvásárlásnak köszönhetően immár a hetedik legjelentősebb szereplővé vált a szerb bankpiacon, és a részesedését 5,7 százalékra növelte. Emellett a Mol olajipari vállalat már 100 millió eurónyi beruházást hajtott végre Szerbiában, és a második legjelentősebb szereplő lett a szerb üzemanyagpiacon, 55 benzinkútjával 20 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak. További jelentős előrelépést jelent majd, hogy a Richter gyógyszeripari vállalat hamarosan megállapodást köt a szerb egészségügyi minisztériummal arról, hogy az egyik legjelentősebb termékük felkerüljön a társadalombiztosítási listára.

Kép letöltéseFotó: Molnár Edvárd/MTI

Szijjártó Péter bejelentette, néhány olyan megállapodást is megkötöttek, amelyek a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi forgalmat segítik, 2018-ban például két új határátkelőhely nyílik meg. A Bácsszentgyörgy és Rastina, valamint Kübekháza és Rábé közötti átkelővel kilencre emelkedik a közös határátkelőhelyek száma.

Magyarország és Szerbia hárommillió eurónyi európai uniós forrást nyert a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal megtervezésére, és mindkét fél azt reméli, hogy a tervek elkészülte után az építkezés is megkezdődhet ezen a "gazdasági és nemzetstratégiai szempontból is rendkívül fontos vasútvonalon" - emelete ki a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Molnár Edvárd/MTI

Mind Szerbia, mind Magyarország aláírt az orosz Gazprommal egy együttműködési megállapodást, amelynek nyomán jó esély van arra, hogy 2019 végére létrejön egy olyan gázszállítási folyosó, amely mindkét ország energiabiztonságának javításához nagymértékben hozzájárul majd - hívta fel a figyelmet a miniszter. Ez a gázfolyosó a Török Áramlat gázvezetéken keresztül az Oroszországból Törökországba érkező gázt Bulgárián és Szerbián át tudja eljuttatni Magyarországra, és 2019 végére egy 6 milliárd köbméter gáz fogadására alkalmas infrastruktúra jön létre Magyarország és Szerbia határán.

Szijjártó Péter kiemelte, a magyar kormány nagyra becsüli azt, ahogyan a szerb kormány az országban élő magyar közösséggel bánik, és hangsúlyozta, hogy a vajdasági magyarság nem elválasztja, hanem összeköti a két országot. Sok európai uniós tagország is példát vehetne Szerbiáról a kisebbségi jogok biztosítása terén - fűzte hozzá. "Nagyra becsüljük a szerb kormány tevékenységét abban a vonatkozásban is, hogy az itt élő magyar közösségre mint a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében erős szerepet játszó közösségre tekint" - szögezte le Szijjártó Péter.

Kép letöltéseFotó: Molnár Edvárd/MTI

Goran Knezevic szerb gazdasági miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar és a szerb fél további befektetési lehetőségeket keres, ezen felül pedig a magyar cégek részt vesznek a szerbiai privatizációban és az infrastrukturális projektekben.

Emlékeztetett arra, hogy novemberben Magyarországon közös kormányülést tart a két fél, amelyen a kormánytagokon kívül részt vesz Aleksandar Vucic szerb elnök is, és ott is a kapcsolatok további javítására és bővítésére törekszenek majd.

(MTI)