Az Európai Unió tengeri határát ugyanúgy meg kell védeni, mint ahogy Magyarország is képes volt arra, hogy megvédje az EU külső, szárazföldi határát - mondta el telefonon az MTI-nek pénteken Máltáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető kiemelte: az Európába irányuló illegális migráció és a kontinensre nehezedő migrációs nyomás állt máltai tárgyalásainak fókuszában.

Szijjártó Péter hivatalos látogatásán tárgyalásokat folytatott kollégájával, Carmelo Abelával, valamint Helena Dalli Európa-ügyi

és esélyegyenlőségért felelős miniszterrel, fogadta őt Marie-Louise Coleiro Precca államfő, továbbá Claudette Buttigieg, a képviselőház alelnöke.

Véleménye szerint nem lehet elfogadni azt a megközelítést, hogy a tengeri határ megvédése lehetetlen. Ausztrália több ezer kilométernyi határszakaszát védte meg a Csendes-óceánon olyan sikeresen, hogy az elmúlt 3 évben egyetlen illegális migránsokkal telerakott hajó sem tudta elérni partjait. Ezek után teljesen tarthatatlan az EU-nak az az álláspontja, hogy a Földközi-tengeren nem lehet megvédeni az unió déli tengeri határát.

Kép letöltéseFotó: MTI

Az EU súlyos mulasztást követett el azzal, hogy az elmúlt 3 évben semmit sem tett a tengeri határ megvédésére. Az elmúlt 3 év során bőven elegendő idő lett volna arra, hogy egy olyan európai haderő jöjjön létre, amely képes lenne, lett volna a tengeri határ megvédésre- tette hozzá.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, a legjobb megoldás az lenne, hogy az Afrikából induló illegális migránsok már az észak-afrikai partokat sem érnék el, esélyük se lenne arra, hogy az embercsempészek hajóira felszálljanak. Ennek érdekében a visegrádi országok példamutató szolidaritásról tesznek tanúbizonyságot azzal, hogy 35 millió euróval támogatják Líbiát déli határainak megvédésében. Megakadályozandó, hogy az Afrika belsejéből meginduló migránsok elérjék az észak-afrikai partokat, majd ott hajóra szálljanak - fűzte hozzá.

Ma az európai biztonság a Földközi-tengeren kezdődik, éppen ezért Magyarország továbbra is azt az álláspontot képviseli, nemcsak meg lehet, de meg is kell védeni Európa tengeri határát. Ezért rendkívül károsak, rendkívül veszélyesek Európára nézve az ENSZ globális migrációs csomagja. A dokumentum két olyan "vörös vonalat" tartalmaz, amelyet ha átlépnek, akkor Európa és Magyarország biztonsága is veszélybe került - mondta a politikus.

Hozzátette, a migrációs csomag egyik megállapítása, hogy a tiltott határátlépést, vagyis a határsértést nem bűncselekményként, hanem adminisztratív kérdésként kell kezelni. Ezt Magyarország elfogadhatatlannak tartja. Budapest szerint a határsértés az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, ezért súlyosan büntetni kell. Másrészt az ENSZ globális migrációs csomagja tartalmazza azt, tartózkodni kell, hogy a szárazföldön, akár a tengeren visszafordítsák az illegális migránsokat. Magyarország álláspontja szerint az illegális migránsokat, mind a tengeren, mind a szárazföldön azonnal vissza kell fordítani, és vissza kell küldeni oda, ahonnan jöttek.

Ha az ENSZ továbbra sem hajlandó visszalépni ebből az álláspontjából, akkor az további tízmilliókat fog bátorítani Afrikában arra, hogy meginduljanak Európa irányába - mondta.

Magyarország álláspontja továbbra is az, hogy a határokat meg kell védeni, az illegális bevándorlókat azonnal vissza kell fordítani. Magyarország eddig sem fogadott be illegális bevándorlókat és ezután sem fog - hangoztatta Szijjártó Péter.

(MTI)