A visegrádi négyek - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - a legsikeresebb csoport Európában, Szlovákia pedig Magyarország barátja és fontos szövetségese - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Magyarország pozsonyi nagykövetsége új épületének átadásán.

Kép letöltéseFotó: Krizsán Csaba/MTI

A magyar diplomácia vezetője köszöntőjében rámutatott: a most átadott új épület végre méltó módon fejezi ki, hogy mit gondol Magyarország a Szlovákiával való kapcsolatáról, azt, hogy olyan barátként és fontos szövetségesként tekint rá, amelyhez "félmillió szállal" és olyan sikertörténetekkel kötődik", mint a V4.

Kifejtette: a visegrádi csoport gazdaságilag és politikailag egyaránt megmutatta erejét, hiszen a V4 ma az Európai Unió (EU) gazdasági hajtómotorja, politikai szempontból pedig egyértelművé tette, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Kép letöltéseFotó: Krizsán Csaba/MTI

Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország és Szlovákia között ma kiegyensúlyozott viszony van - ami nem volt mindig így - s ez lehetőséget biztosít arra, hogy nehéz kérdésekben is az előre lehessen lépni.

Rámutatott: egy sor új határátkelő jött létre, épül az új komáromi Duna híd, a két ország közti kereskedelmi forgalom az évi 10 milliárd eurót közelíti, létrejött a két ország közti gázvezeték-összeköttetés, tervben van egy hasonló villanyáram hálózatnál is.

Kép letöltéseFotó: Krizsán Csaba/MTI

Az új nagykövetség ünnepélyes megnyitóján Ivan Korcok, szlovák külügyi államtitkár, ügyvezető miniszter beszédében ugyancsak a kétoldalú kapcsolatok kiváló minőségét hangsúlyozta, illetve arra mutatott rá, hogy a kapcsolatok kitűnő minősége ma minden területen érezhető.

Az új, integrált - a nagykövetség mellett a magyar intézetnek, a konzulátusnak és a gazdasági képviseletnek is helyet adó - külképviseleti épület, két éves projekt eredményeként készült el, s a maga nemében Magyarország első ilyen nagykövetségi komplexuma. Az új nagykövetséget, reprezentatív helyen, Pozsony óvárosában az elnöki palotaként használt, Grassalkovich palota tőszomszédságában, egy átépített történelmi épületben rendezték be.

Kép letöltéseFotó: Krizsán Csaba/MTI

Szijjártó Péter és Ivan Korcok a megnyitó után kétoldalú egyeztetést tartott.

(MTI)