Adan Kovacsics spanyol műfordító vehette át az első Balassi Műfordítói Nagydíjat a külgazdasági és külügyminisztertől csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a díj megalapításával régi adósságot törlesztettek. Mint mondta, szép és bonyolult nyelvünk egyúttal nyelvi elszigeteltségben is tart minket. A műfordítók igazi bravúrjai szükségesek ahhoz, hogy a magyar irodalom el tudja foglalni az őt megillető helyet a világirodalomban - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: KKM

A miniszter szerint az irodalom és a kultúra a legjobb közeg ahhoz, hogy bemutassuk Magyarországot mint a modern kihívásokra készen álló, a hagyományaiból építkező, egyedi kulturális örökséggel rendelkező sikeres országot.

Adan Kovacsics csaknem félszáz magyar műfordítása közül kiemelkednek a Hamvas-, Kertész- és Krasznahorkai-fordításai. Méltán tartjuk a magyar kultúra nagykövetének - mondta Szijjártó Péter.

Adan Kovacsics chilei születésű, Spanyolországban élő műfordító, egyetemi tanár büszke arra, hogy elsőként veheti át a díjat. Mint mondta, fordítónak lenni nagy kiváltság, amikor a nyelvek között ingázik, részt vesz az egyetemes nyelvben, amely csak a fordítónak jelenik meg rendszeresen.

Kép letöltéseFotó: KKM

A Balassi Intézet idén alapított nagydíja az első olyan magyar állami díj, amellyel műfordítókat ismernek el. A díjazott személyéről a Publishing Hungary program kuratóriuma döntött - közölte Hammerstein Judit helyettes államtitkár, az intézet vezetője. Tájékoztatása szerint a díj oklevélből, Friedrich Ferenc Munkácsy Mihály-díjas szobrász és éremművész kisplasztikájából és 3500 euró pénzjutalomból áll. Kiemelte: az elmúlt években a magyar irodalom sikereket arat külföldön és ez a siker elképzelhetetlen jó műfordítás nélkül. Mint mondta, kiemelt kulturális diplomáciai feladat a magyar irodalom külföldi népszerűsítése, a műfordítás ösztönzése és elismerése.

A Balassi Műfordítói Nagydíjban az a műfordító részesülhet, aki teljesítményével, a lefordított művek minőségével és mennyiségével hírnevet szerzett a magyar irodalomnak és szakmai tevékenysége széles körben ismert. Az értékelésnél a szakmai kuratórium figyelembe vette azt is, hogy a díjazott segíti az ifjabb fordítógeneráció szakmai fejlődését - mondta Hammerstein Judit. A díjra a külföldi magyar intézetek, külképviseletek 19 műfordítót javasoltak. Mint mondta, az elismerést évente a fordítás világnapjához (Szent Jeromos napja, szeptember 30.) kapcsolódva adják át.

Kép letöltéseFotó: KKM

Adan Kovacsics 2004-ben Ángel Crespo Műfordító-díjat vehetett át Bodor Ádám Sinistra körzet (El distrito de Sinistra) fordításáért, 2009-ben Pro Cultura Hungarica díjat kapott; 2010-ben spanyol Nemzeti Díjat vehetett át műfordítói munkásságért, ugyanabban az évben elnyerte az Osztrák Műfordítási Állami Díjat is.

A laudációt Földényi F. László irodalomtörténész tartotta. Az ünnepségen Hamvas Béla, Kertész Imre és Krasznahorkai László műveiből hangzottak el részletek magyar és spanyol nyelven, továbbá Snétberger Ferenc gitárművész játékát hallhatta a közönség a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen.

(MTI)