Ausztria az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak, és a két kormány visszatért a baráti kapcsolatokhoz - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután osztrák kollégájával egyeztetett.

A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a két ország "ezer szállal kötődik" egymáshoz, rendkívül jelentős a gazdasági együttműködésük. A migráció tekintetében pedig egyetértenek, hogy elsősorban a kiváltó okokat kell kezelni, és lehetséges a tengeri határ megvédése - fűzte hozzá.

Mint mondta, Ausztria a második legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly meghaladta a tízmilliárd eurót. Az osztrák cégek a negyedik legjelentősebb befektetői közösséget adják Magyarországon, és 75 ezer embernek adnak munkát - közölte.

Szijjártó Péter kitért arra: az elmúlt években súlyos viták voltak a kétoldalú kapcsolatokban - alapvetően a migráció körül -, de a mostani kormánnyal sikerült felszámolni ezt a méltatlan helyzetet. Üdvözölte, hogy a jelenlegi osztrák kormány a párbeszédre és a barátságra koncentrál, így elmaradtak a "csörték", amelyek korábban megkeserítették a kétoldalú kapcsolatokat.

Közölte: a megbeszélésen téma volt a migráció. Magyarország a kvótarendszert "csúfos kudarcnak tartja", inkább a határvédelemre kell helyezni a hangsúlyt - mondta. Hozzátette: a magyarok biztonsága az elsőszámú szempont, "megvédjük a határt és fenntartjuk a jogot, hogy eldöntsük, ki jöhet be az országba és kivel élünk együtt".

A külügyminiszter hangsúlyozta: az ENSZ migrációs csomagja felháborító, Magyarország azt akarja, hogy írják át és változtassák meg. A migrációbarát ENSZ-javaslatok helyett migrációellenes dokumentumra van szükség, Magyarország ezért benyújtja javaslatait, amiket délelőtt egy konferencián ismertetett - emlékeztetett.

Kijelentette: nem a migráció megszervezését, hanem a megállítását kell kitűzni célként, és felháborító az a szélsőséges bevándorláspártiság, ami átsüt a csomagból.

Szijjártó Péter elmondta: osztrák partnerével beszéltek továbbá az EU bővítéséről, és a nyugat-balkáni országok számíthatnak Magyarország támogatására a csatlakozási folyamatban. A schengeni rendszert illetően közölte: az övezet túlélése az európai gazdasági versenyképesség egyik legfontosabb eleme.

Karin Kneissl osztrák külügy- és integrációs miniszter hangsúlyozta: az év második felében országa tölti be az EU soros elnöki posztját, és ezen időszak alatt a szubszidiaritásra helyezik a hangsúlyt. A migráció és a menekültügy tekintetében a tagállamoknak még konzultálniuk kell - vélte.

Úgy látja, az európai szabadságjogok fontos eleme a személyek és áruk szabad áramlása, és ezt biztosítani kell a hatékony külső határvédelem mellett.

Az osztrák tárcavezető szerint a Nyugat-Balkán nemcsak földrajzi, hanem történelmi szempontból is Európa része, ezért Ausztria kötelességének érzi, hogy továbbvigye az EU bővítésének ügyét.

Arról is beszélt, hogy Ausztria megkülönbözteti a legális és az illegális migrációt.

Karin Kneissl megjegyezte: a paksi bővítés ügyében Ausztria és az Európai Bizottság között van vita, nem kétoldalú kérdésről van szó.

Kérdésre Szijjártó Péter elmondta: Magyarországnak vitája van mindenkivel, "aki pártolja a migrációt", aki meg akarja nyitni az európai határokat korlátlanul mindenki előtt, és aki bevándorlóországgá akarja tenni Magyarországot, és Soros György ilyen.

Ugyancsak kérdésre közölte: nincs napirenden a V4 bővítése, de fontos a szoros együttműködés Ausztria és a visegrádi csoport között.

(MTI)