A magyar gazdaság növekedési pályára állása az autóipar nélkül nem történhetett volna meg, a szektornak a rendszerváltás óta tartó, 25 éves sikertörténete van Magyarországon, nem elég azonban az eddigi sikerekre apellálni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által szervezett járműipari konferencián csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter kiemelte, Magyarország ideális kutatás-fejlesztési helyszínné kíván válni, a legvonzóbb és legkedvezőbb befektetési környezetet szeretné kínálni Európában. Ehhez az kell, hogy a leggyorsabban összekapcsolják a digitalizációt a termeléssel, a Made in Hungaryból Invented in Hungary legyen, azaz a vállalatok ne csak a termelés és gyártás, hanem a fejlesztés során is Magyarországban gondolkozzanak - fejtette ki. Elmondta azt is, hogy májusban rakják le a zalaegerszegi járműipari tesztpálya alapkövét, ahol az első teszteket 2018 első felében végezhetik el.

Kép letöltéseFotó: Balogh Zoltán/MTI

A miniszter emlékeztetett, az autóipar termelési értéke tavaly 7874 milliárd forintot ért el, ami óriási rekord, és a magyar járműipar nemzetközi versenyképességét bizonyítja, hogy 92,2 százalékát exportpiacokon értékesítették.

A szektor a feldolgozóipari termelés 30,1 százalékát tette ki,  és több mint 154 ezer embert foglalkoztatott 2016 végén - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a világ 20 legnagyobb első körös autóipari beszállítója közül 15 van jelen Magyarországon.

A beruházásokért folytatott világgazdasági verseny új korszakában, az elektromobilitás és az önvezető autók fejlesztése terén Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha megvan a kedvező adó- és pénzügyi környezet, rendelkezésre áll a megfelelő munkaerő és a kor követelményeinek szintjén álló digitális környezet. Az ezeket elősegítő kormányzati intézkedések közül említette egyebek mellett a társasági adó kulcsának 9 százalékra csökkentését, a kutatás-fejlesztési kedvezményeket, a járulékok mérséklését, a beszállítói és befektetés-ösztönzési programokat, a duális képzést és a digitális fejlesztéseket.

Kép letöltéseFotó: Balogh Zoltán/MTI

Szijjártó Péter felidézte, 2016 a külgazdasági rekordok éve volt, az export 93 milliárd eurót ért el, a külkereskedelmi többlet 10 milliárd euró volt. A HIPA-n keresztül sem jött még soha annyi beruházás, mint tavaly, amikor az ügynökség 71 tárgyalást zárt le sikeresen, amelyek  több mint 1000 milliárd forint beruházást generáltak. Megvan a lehetőség  a tavalyi rekord túlszárnyalására az idén is, az első negyedévben 18 beruházásról született döntés, és jelenleg is 32 tárgyalás van folyamatban, 370 milliárd forint értékben.

Kép letöltéseFotó: KKM

Ésik Róbert, a HIPA vezetője elmondta, a járműipar a magyar gazdaság egyik sikerágazata, a tavaly tárgyalt 71 projektből 25 autóipari projektről született döntés, amelyek csaknem 2 milliárd euró befektetést generálnak a következő években, 7700 munkahelyet teremtenek. Kiemelte, az ágazat magyarországi jövője szempontjából az egyik legfontosabb, hogyan lehet az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó technológiák eredményeit hasznosítani, a magyar beszállítók szerepét növelni.

(MTI)