Az ENSZ ugyanazt a hibát fogja elkövetni globális migrációs csomagjával, mint az Európai Unió a kötelező migránsbetelepítési kvótáival - mutatott rá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsának csütörtöki milánói ülésén mondott felszólalásában.

Hozzátette, hogy az ENSZ migrációs csomagja sokkal nagyobb gondot okoz majd, mint az EU kvótái, mivel ez utóbbi Európára korlátozódik, az előbbi viszont felbolygatja az egész világot. A miniszter kijelentette: az ENSZ hazug módon a migrációnak csakis a jó oldalát domborítja ki, míg a biztonsági kockázatokra nem tér ki, és ugyancsak hazug képzetet kelt azzal, hogy a migrációt alapvető emberi jognak nyilvánítja.

Szijjártó Péter felidézte, hogy Európát teljesen felkészületlenül érte 2015-ben a migrációs hullám, Magyarországon pedig 400 ezer illegális bevándorló ment keresztül, ami közvetlen tapasztalatokkal járt. A kötelezőn levonandó tanulságok közül első helyen említette, hogy a tömeges illegális migrációs folyamatok veszélyesek. Másodikként kitért arra, hogy az ellenőrizetlen migráció lehetőséget ad a terrorszervezeteknek arra, hogy eljuttassák harcosaikat olyan területekre, amelyek korábban békések voltak. A miniszter hozzátette, hogy a migrációs folyamatok destabilizálják mind a kiindulási, mind a tranzit országokat, a célállamokban pedig nagyon komoly gondokat okoznak.

"Meg kellett tapasztalnunk, hogy a migránsok döntő többsége nem hajlandó tiszteletben tartani a helyi szokásokat, jogszabályokat, kultúrát, viselkedési elvárásokat" - mondta. Hozzátette, hogy a tömeges illegális migráció következményeként minden eddiginél súlyosabb a terrorfenyegetettség Európában, amit világosan mutat az a több mint harminc támadás, amelyet migrációs hátterű személyek követtek el. A miniszter felszólalásában közölte: Magyarország javasolja, hogy az EBESZ együttműködése összpontosítson végre újabb illegális migrációs hullámok megelőzésére és megállítására. Megjegyezte, hogy támogatni kellene a közép-ázsiai országokat a terrorizmus elleni harcban, és abban hogy vissza tudják szorítani a szélsőséges ideológiákat, amelyek mindig a terrorizmus eredői.

Szijjártó Péter ugyanakkor szorgalmazta, hogy az EBESZ utasítson vissza minden olyan kezdeményezést, amely újabb migrációs hullámokhoz vezet, mert ezek biztonsági kockázatot jelentenek az európai térségre. A miniszter felszólalásában ilyen kezdeményezésnek minősítette az ENSZ globális migrációs csomagját, amelynek elfogadásával - mint fogalmazott - a világszervezet ugyanazt a hibát fogja elkövetni, mint az Európai Unió a kötelező migránsbetelepítési kvótáival.

A csomag elfogadása az egész EBESZ térség számára komoly biztonsági kockázatot jelent, azonban hét EBESZ-tagállam és két partner ország elutasítja a globális migrációs kompaktot, azaz kilenc ország a saját polgárainak biztonságát helyezi előtérbe - mutatott rá Szijjártó Péter. Egyúttal kérte a többi EBESZ-tagállamot: vegyék fontolóra, hogy valóban akarnak-e a migráció kedvező hatásairól szóló kampányokra, migránsok képzésére költeni adófizetőik pénzéből, valóban úgy tartják-e, hogy a migránsoknak ugyanazokat a szolgáltatásokat kell biztosítani a migrációs útvonal során, mint az adott ország adófizető polgárainak, és valóban meg akarják-e tiltani a migránsok ellátása során keletkezett adatok megosztását a bevándorlási hatóságokkal.

(MTI)