Az Európai Unió legsikeresebb térsége Közép-Európa - mondta hétfőn Londonban Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter, aki a visegrádi országok (V4) tőzsdei vezetőinek bemutatkozó fórumán vett részt a Londoni Értéktőzsdén (LSE), a rendezvényen kijelentette: Közép-Európa teljesítményét a V4-gazdaságok teljesítménye alapozza meg. Ma már nem túlzás azt mondani, hogy az Európai Unió növekedésének motorjává egyre inkább Közép-Európa, azon belül a V4-együttműködésben részes országok válnak - tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta: Németország és a V4-csoport kereskedelmének éves értéke tavaly 65 százalékkal meghaladta a két legnagyobb euróövezeti gazdaság: Németország és Franciaország kétoldalú kereskedelmének éves értékét.

Ez világosan mutatja, hogy az európai gazdaság, az európai versenyképesség tengelye Nyugat-Európából Európa közepe felé mozdult el - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Hangsúlyozta: a V4-gazdaságok hazai összterméke (GDP) tavaly átlagosan 4,1 százalékkal nőtt, miközben az EU egészének átlagos gazdasági növekedése 2,4 százalék volt. "A két adatot összehasonlítva megérthetik, miért merjük kimondani, hogy mi lettünk Európa növekedési motorja" - mondta üzleti vezetők és elemzők előtt tartott tőzsdei beszédében a magyar miniszter.

Elmondta: a négy visegrádi gazdaságban az együttes foglalkoztatottság tavaly elérte a 30 millió főt, az átlagos munkanélküliségi ráta pedig mindössze 5 százalék. Mindezt figyelembe véve elmondható, hogy a négy ország gazdaságpolitikája meglehetősen sikeres - fogalmazott Szijjártó Péter.

Kijelentette: a négyek átlagos államadósság-rátája 52 százalék, az EU-átlag 82 százalék.

Szijjártó Péter szerint mindez nagyon egyértelmű jele a költségvetési fegyelemnek. Ehhez járul az export 10 százalékos éves növekedése, és ez is mutatja, hogy a közép-európai térség mennyire versenyképes.

Hozzátette: Magyarországon az alacsony, egykulcsos személyijövedelem-adóval és Európa egyetlen egyszámjegyű társasági adójával sikerült radikális mértékben növelni a magyar gazdaságba érkező beruházásokat.

Szavai szerint ez is az oka annak, hogy Magyarország ellenzi az uniós szintű adóharmonizációt, hiszen a versenyképesség alapjai közé tartozik az adórendszer is.

A brit EU-tagság megszűnéséről szólva Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország nem bocsátkozik bele abba a vitába, hogy "kemény vagy puha Brexit" lenne-e kívánatos, a magyar álláspont az, hogy tisztességes Brexit-megállapodásra van szükség, kiegészítve a lehetséges legmélyrehatóbb szabadkereskedelmi megállapodással Nagy-Britannia és az EU között, különös tekintettel arra, hogy a brit gazdaság az unió gazdaság teljesítményének hetedét adja.

(MTI)