Az Európai Uniónak még az ősz elején el kell kezdenie a szabadkereskedelmi tárgyalásokat Új-Zélanddal és Ausztráliával, és lehetőleg még azelőtt meg is kellene állapodnia velük, mielőtt a britek távoznak az EU-ból - mondta az MTI-nek csütörtökön Szijjártó Péter Párizsban, miután megbeszélését folytatott a két tengerentúli ország illetékes tárcavezetőivel.

A külgazdasági és külügyminiszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) miniszteri értekezletét követően találkozott Steven Ciobo ausztrál kereskedelmi, turisztikai és befektetési miniszterrel, Todd McClay új-zélandi kereskedelmi miniszterrel, valamint Francois-Philippe Champagne kanadai nemzetközi befektetési miniszterrel.

A találkozók után Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: "rémálom" lenne Magyarország számára, ha az Európai Unió nem tudná az elkövetkező két évben megkötni ezeket a szerződéseket, miközben a közösségből kilépett, nagyobb szabadsággal rendelkező britek megállapodnának olyan világgazdasági szereplőkkel, amelyekkel az Európai Uniónak nincs szerződése.

Kép letöltéseSzijjártó Péter és Steven Ciobo ausztrál kereskedelmi, turisztikai és befektetési miniszter (b) az OECD miniszteri értekezletén Párizsban Fotó: KKM

"Ez lenne az Európai Unió gazdasága szempontjából a legrosszabb forgatókönyv" - mondta a tárcavezető. Megerősítette, hogy az ausztrálok és az új-zélandiak is készek a tárgyalások azonnali megkezdésére, ezért Magyarország arra ösztönzi az Európai Bizottságot, hogy minél előbb kérje meg a mandátumot az Európai Tanácstól a tárgyalások megkezdéséhez.

Az ausztráliai és új-zélandi külképviseletek megnyitása óta elkezdett növekedni a kétoldalú kereskedelmi forgalom, ezért Magyarországnak nemcsak európai, hanem hazai gazdasági szempontból is érdeke a szabadkereskedelmi megállapodások megkötése - hívta fel a figyelmet a miniszter.

Ausztrál kollegájával Szijjártó Péter az ausztrál stratégiai kőolajkészletek egy részének magyarországi tárolásáról is tárgyalt. "Magyarország a tárolókapacitásokat illetően jól áll, ezért nagyon közel vagyunk a megállapodáshoz" - hangsúlyozta.

Kép letöltéseSzijjártó Péter (b) és Todd McClay új-zélandi kereskedelmi miniszter Fotó: KKM

Az új-zélandi tárcavezetővel Szijjártó Péter megállapodott a szociális biztonsági, valamint a kettős adóztatást kizáró egyezmények megkötéséről.

A kanadai kétoldalú találkozóról a magyar külügyminiszter elmondta: a kanadai befektetők érdeklődése azóta nő Magyarország irányában, amióta az Európai Unióban itt a legalacsonyabb a társasági és a személyi jövedelmi adó. Komoly kereslet mutatkozik Kanadában a magyar hús- és élelmiszeripari termékek iránt, miután a GMO-mentességet Európában egyedül a magyar alaptörvény szavatolja. Szijjártó kanadai kollégájával megállapodott abban, hogy Kanada megindítja az exportengedélyek megadásához szükséges eljárásokat, amelyek értelmében a magyar élelmiszeripari export rövid idő belül megindulhat az észak-amerikai országba.

Szijjártó azt is elmondta, hogy előkészítés alatt van a visegrádi négyek és Kanada, illetve a V4 országok és Ausztrália kereskedelmi minisztereinek találkozója Budapesten az év második felében.

Az MTI értesülése szerint a külgazdasági és külügyminiszter délután találkozik Olivier Bourges, a PSA Peugeot Citroen cégcsoport főtitkárával.

(MTI)